„Úgy gondoltam, megviccelem” – az egerszegi rendőrkapitányságon sem értékelték a poént
A nyomozás adatai alapján 2022. január 1-én éjjel 1 óra körül egy zalaegerszegi vendéglőben tartott szilveszteri mulatozáson egy 26 éves szentendrei férfi elhatározta, megtréfál egy 38 éves helyi férfit.
Az egyik asztalról magához vette a vendéglő udvarán parkoló személygépkocsi kulcsait, amivel a helyi férfi érkezett, majd azzal engedély nélkül elhajtott. A sértett észrevette, hogy eltűnt az autójuk és annak keresésére indult, amit a pár utcával odébb meg is talált a sofőrrel együtt, aki a slusszkulcsot visszaadta és sietve távozott.
A bejelentést követően a 26 éves férfit a rendőrök elfogták, a Zalaegerszegi Rendőrkapitányság épületébe előállították és jármű önkényes elvétele bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki, ahol tettét elismerte. Az eljárás folyamán az eljáró rendőrök azt is megállapították, a potyasofőr annak ellenére vezetett, hogy a Szentendrei Rendőrkapitányság Szabálysértési Hatósága a járművezetéstől eltiltotta – közölte a rendőrség honlapján a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság.