Jézus születésével az élet születését ünnepeljük – Karácsonyról, mesékről a mítoszok és a valóság fényében

Ilyenkor, decemberben jól esik behúzódni a kellemesen meleg szobánk egyik kényelmes szögletébe, és elnyújtózni. Amikor már a tévé hangja is zavar bennünket, csendesedjünk el, és vegyünk a kezünkbe egy könyvet. Szigeteljük el magunkat a jelen valóságától, és merüljünk el egy kis időre a régmúltban. Ebben segítségünkre lesznek a mesék és a mondák, de ha akarjuk, ha nem, a történetek visszavezetnek bennünket a mába. (Ma is megtörténhetnek.) De ez nem is baj. Mielőtt elkezdenénk könyvek után kutatni a könyvespolcunkon, a könyvtárban, vagy a könyvesboltban, megkértük Lehota János nyugdíjas középiskolai tanárt, világítson rá, hozza közelebb hozzánk a mítoszokhoz vezető utat.

A mítosz görög eredetű - „müthosz” - mondát, mesét, történetet jelent, amely istenek, félistenek-héroszok - cselekedeteiről szólnak. Abban a történeti időben születtek - és lényegében ez jelenti a tovább élését is -, amikor az ember még nem tudott magyarázatot adni a természet és a társadalom jelenségeire. A számára érthetetlen és félelmetes természeti és társadalmi erőket a képzelet művészi eszközeivel tette magának emberközelivé.

A mítoszteremtő ember természetes módon hívő ember, hogy természetes módon tudatlan, és ezt a tudatlanságát tükrözi vissza fantasztikus elemekkel, ugyanakkor az emberléte alapján mozgatja is őket, ahogy gondolkodnak, éreznek, cselekednek. Olyan alapvető kérdések foglalkoztatják már akkor is az embert, amikre ma sem tudunk válaszolni. Például, hogy a világmindenség hogyan keletkezett, vagy hogyan keletkezett az élet, hogyan született az első ember. Ugyanakkor valóban megtörtént események, természeti katasztrófák emlékét is őrzik, mint például a vízözönét.

A mítoszteremtő emberben még elválaszthatatlanul kapcsolódik össze az észszerűség tudománya a vallás hitével az ismeretlenről és a művészet teremtő erejével. A tudomány, a művészet és a vallás nála még elválaszthatatlan. Ezek teljes egysége esik szét elemeire, aminek alapján mondom, hogy nincs tudomány, nincs művészi alkotómunka ennek egysége nélkül, amit természetszerűen őriz a gyermeki lélek. A nagy tudós nemcsak egyszerű ember, hanem hívő és művész is egyben, és a nagy művészben is ott munkálkodik a magyarázatot váró kérdés, hogy arra válaszoljon.

A keresztényi hit kapcsolta össze az egyetemes természeti jelenséget az élettel - folytattuk a beszélgetést Lehota Jánossal -, például azt, hogy a karácsony a világosság és az élet születése. Eddig a pontig tudniillik a sötétség növekedik, és gondoljuk el, ha nem következik be a nagy fordulat, a sötétség uralma következik az élet megszűnésével. Jézus születésével az élet születését ünnepeljük, ha persze rendbe tudjuk tenni azt.

A karácsony az élet születésének szent ünnepe. A gyermek tiszta lelke tudja ezt annak teljességében megélni, magunk is a gyermekünk lelkében éljük meg azzal a gyermeki lélekkel, amit még nem vesztettünk el, ahogy erre Antoine de Saint-Exupéry is utalt regényében. Az ajándék pedig a szeretet szimbóluma, ha a szeretet adja. A legnagyobb értéket fejezzük ki így a másik iránt.

Egy nagy fordulatnak kell bekövetkezni, hogy az ember fejet tudjon hajtani az élet születésének, amit kapott. Ezt ugyanis nem ő csinálta, jó lenne, ha ennek értelmében gondolkodna, cselekedne. Jó lenne, ha visszatérne a mítosz teljessége rendjébe, annak egyszerűségében, mert így ünnepnek érezné az élete minden pillanatát, amit a másik ember felé is sugároz – emelte ki Lehota János.

Tudunk-e mi mítoszt teremteni? Fel lehet-e tenni azt a kérdést, hogy vajon a mi mindennapi történetünk is lehet az utókor számára mítosz?

Romboljuk a mítoszt sajnos, a mesét átalakítottuk, miután a valóságot is elkezdtük műanyaggá változtatni, hogy átváltoztatjuk az életvalóságot.

Az a valóság ural bennünket, amelyik szinte már megszületésekor elveszti a létezését, mert elavult lett, egy nála jobbal kell kicserélni, hogy haladjunk a korral. Kevés örök érték maradt, a tárgyak lettek fontosak, hogy megvehetjük azokat. A karácsonynak is a vásárlás lett a legfőbb tartalma, áruvá tettük az ajándékot, tudjuk, hogy megkaphatjuk. Elvesztettük a vágy boldog érzését, hogy a nincsnek nagyon mély tartalma van. Elvesztettük a kivárás türelmének teljességét, ami megtartó és munkálkodó erő bennünk. A gyermeki vágy mozgató erejét az azonnali teljesülés lohasztja le és már gyermekeinket is így neveljük, hogy minden vágyukat teljesítjük. Ennek a változásnak értelmében alapvető mítosz rombolást csinálunk, hogy lelki vágyainkat tettük jelenné. Szólhatok azért értékőrzőkről is, merthogy nagyon helyesen támasztottuk fel Lázár Ervin meséit, és Lackfi János író, költő, műfordító műveit. Egyik oldalon még él a mese, a lélek teljességével, a másik oldalon viszont ott van Harry Potter, a Gyűrűk Ura, azok üzleti sikereivel. A mítosz rombolása az életvalóság rombolását fejezi ki, ami felé ma tartunk. Én ezt az összefüggést vallom tragikus vétségnek – hangsúlyozta Lehota János, beszélgetésünk végén.

Bakonyi Erzsébet

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Kanizsa Újság 2021.december 10-én megjelent számában olvasható.