Telefonja cellaadatai igazoltak alibit egy letenyei férfi által betöréssel vádolt miháldi férfinek

facebook megosztás

Egy 20 éves helyi férfi 2021. február 14-én az esti órákban Letenyén befeszítette egy lakóépület ablakát, majd a lakásban kutakodott, végül azonban üres kézzel távozott, betöréssel 30 ezer forint rongálási kárt okozott.

A betöréssel alaposan gyanúsítható helyi lakos kihallgatása során a bűncselekmény elkövetését elismerte, társaként egy miháldi lakost nevezett meg, aki azonban a betörést tagadta. A szembesítés során nevezettek kitartottak állításaik mellett. Az eljárás előmozdítása érdekében a letenyei rendőrőrs beszerezte a miháldi férfi telefonszámának cellaadatait, mely szerint nevezett telefonja a bűncselekmény elkövetésének időszakában nem volt Letenyén. 

Ezért a rendőrök ismét kihallgatták a betöréssel gyanúsított férfit, aki az újabb kihallgatása során megtört és elmondta, hogy az általa megnevezett férfi valóban nem vett részt a betörésben, azt csak kitalálta, hogy mentse magát.

A letenyei férfinek - mivel az általa megnevezett személyt valótlanul vádolta meg a betöréssel, - lopás kísérletének vétsége mellett hamis vád bűntett elkövetése miatt is felelnie kell.

A nyomozás vizsgálati szakaszában a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték és az iratokat a napokban átadták az ügyészségnek- közölte a rendőrség honlapján a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.