30 éves az önkormányzatiság Magyarországon 30. rész – Támogatom, hogy újraélesszék a tartalmilag megcsonkított önkormányzati érát

Béres Márton 1994 és 98 között volt önkormányzati képviselő. Az 1994. évi országgyűlési választásokon a Szabaddemokraták Szövetségének programját felvállalva párton kívüliként vett részt. Nem kijelöltként, hanem fejvadász alkalmassági versenyben megküzdve a jelöltségért. Vélhetően ennek folyományaként jutott listás képviselői helyhez a települési önkormányzatok választásakor.

– A társadalmilag megbolydult 1990-es évek elején közéleti szerepvállalásomat munkahelyem privatizációja, illetve az ahhoz kapcsolt elbocsátások indukálták. Nem tartottam elfogadhatónak, hogy egyetlen fillér juttatás nélkül váltak meg évtizedet is ledolgozott munkatársainktól. Ilyetén kiszolgáltatottság, védtelenség többünket is ingerelt, ezért alakítottunk érdekeink képviseletére - a könnyen lehetséges retorziókkal is számolva, Nagykanizsán az elsők egyikeként - független, önálló jogi személyiségű szakszervezetet – emlékezett vissza Béres Márton.

– A városban működő új érdekképviseletek együttműködésének összefogására, társadalmi kapcsolatainak építésére létrehoztuk a Független Szakszervezetek Regionális Irodáját, majd a Független Szakszervezetek Demokratikus Ligájának Dél-Zalai Szövetségét. Az említettek vezetését társadalmi megbízásban, díjazás nélkül láttam el. Nem volt sétagalopp! Erőpróba volt ez a javából! Szigorúan önfenntartó módon talpon maradni, növekedni, szolgáltatni hol a munkaadók, hol régies kövületek ellenállásával megküzdeni…

S folyamatosan tanulni önképzéssel, szervezett formában. Volt lehetőségem nemzetközi kitekintésre is itthon az ILO, Washingtonban pedig a AFL-CIO segítségével. 1993-ban a Liga Szakszervezetek küldöttgyűlése alelnökké választott. Ebben a feladatkörben konföderációs szinten részese voltam a társadalombiztosítási önkormányzatok választásának, illetve a Szakszervezeti Vagyont Ideiglenesen Kezelő Szervezet működtetésének.

Az 1994-ben megalakult közgyűlésben az Ügyrendi, továbbá a Szociális és Egészségügyi Bizottságban dolgoztam, egyben tagja voltam a Kórház Felügyelő Bizottságnak. Mindez elég jelentős időigényű munka volt, nem pusztán az irathalmazok átrágása, de a többszintű egyeztetések miatt is.

Az elveket illetően az SZDSZ programját, mint víziót nem kellett feladni. Kész mintákról, központi direktívákról azonban szó sem volt.

Akkortájt még - rezonálva az átmenetre -, nem volt egyértelmű, hogy ki az ügyek ura: a testületnek van hivatala, avagy a hivatalnak testülete? S a frakciók léte is csak ebben a ciklusban lett a működés legális része. Lassan alakult ki a többség nyilvánvaló felelősségének és számon kérhetőségének vázlata. Vitatott volt például, hogy meddig tart a képviselő autonómiája, avagy például a polgármester a felettese-e? A törvényi szabályozás ugyan adott volt, de a helyi erőviszonyok szabta gyakorlat alakította a kereteket. Nem egyszer sajátos külsőségekkel, de bárki számára elérhető nyilvánossággal. Alultervezett volt az egy alpolgármesteres, kistelepülési berendezkedés, amit a viták és döntéshozatalok során a mentalitás is tükrözött. Olykor nehéz volt szabadulni a közgyűlési fárasztó csörték hangulatától a csatazaj után. A bizottsági munka során nem hatott a szereplési elvárás, így ott lényegre törőbben lehetett vitázni és döntésre jutni. S a bizottsági döntéseket rendre kedvezőbben akceptálta a közgyűlés is.

Elgondolkodtató azonban, hogy miként kerültek ki a közgyűlés kontrollja alól generális ügyek. Feldolgozandó esettanulmánynak, részleteiben is tökéletes korrajznak tartom a Vásárcsarnok létesülését, pontosabban annak mikéntjét, de azt is, hogy következmények nélkül zárulhatott úgy, ahogy. Transzparencia, beszámoltatás nélkül, gyanítható politikai károkozással.

Irodalom, jegyzetek és segédletek nélkül is büszke vagyok ugyanakkor arra, hogy nagy kihatású pozitív döntések részese is lehettem, itt kiemelten említve a felsőoktatás helybe telepítését, az egészségügy átalakításának lépéseit.

Kerestem a munkakapcsolatot képviselőtársaimmal, több indítványomhoz kaptam tőlük támogató társulást. Nagyrabecsüléssel kell említenem a hivatal szakmai szervezeteinek, egy-egy szakreferensének meggyőző teljesítményét és az intézményvezetők konstruktív nyitottságát.

Tallózva a már évtizedes emlékek között, néhány az önként vállalt feladatokból: indítvány foglalkoztatási referens alkalmazására, a pályázati források bevonására, két nekifutás után el is fogadta a testület. A külkapcsolatok éves szabályrendszerét pályázati platformra helyező helyi rendelettervezet benyújtása és elfogadása, képviselői indítványra az első szavazáson többséget kapott. A kisebbségi önkormányzat intézményesülésének elősegítése, indítvány a szociális foglalkoztató közhasznú gazdasági társasággá alakítására, ez mintegy 10 év múltán megvalósult. Összeférhetetlenségi kérdések tematizálása, napirenden tartása vissza nem vezetett sikerre.

A képviselői munka életem egyik érdekes epizódszelete volt, megannyi tanulságával is szembesültem. A ciklus végére munkahelyem felszámolása miatt pályakorrekcióra kényszerültem, személyes erőforrásaim elapadása kizárta a további közéleti szerepvállalást.

A mai politikával jegyzett formában nincs kapcsolatom – emelte ki az egykori városatya. Világképem azonban mit sem változott. Nem szeretem a hazug rendszereket, nem pártolom a túlzó hatalmakat, a végleteket és a felelőtlen félelemkeltést. Tudom, hogy mi a különbség a konzultáció és a szavazás között. A politikai kommunikáció közönségessége, elfajzása gyakran ledöbbent.

Támogatom, hogy a hajdan volt egykori riválisok, a régi és új demokraták alkotó összefogással a hideg polgárháborút eredménnyel vívják meg és újraélesszék a tartalmilag megcsonkított önkormányzati érát.

És nagyon figyelek a fiatalokra. Az ingát csak ők tudják visszalendíteni…

Bakonyi Erzsébet

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Kanizsa Újság 2021. október 29-én megjelent számában olvasható.