Több toleranciára lenne szükség aratás idején, a közutakon

facebook megosztás

Türelmetlenek a személyautót vezető sofőrök a traktorokkal és a kombájnokkal szemben a mezőgazdaságban dolgozók szerint. A betakarítási munkálatok miatt megnövekedett a közúti közlekedésben résztvevő, lassú járművek száma. A megkérdezett szakemberek úgy látják, hogy a személykocsival haladókat elsősorban a munkagépek sebessége zavarja.

– A személyautósok sem túl elnézőek a mezőgazdasági járművekkel, de sokszor a traktorosok is élvezik, ha feltorlódik mögöttük az autósor – vélekedett Furdán János. Az autósoktató hangsúlyozta: sokszor biztonságosabb inkább várni, mint megelőzni a kombájnokat.

– Nagyon figyeljünk oda, ha egy ilyen járművet utolérünk, a követési távolságra. Ezeknek a járműveknek elég nagy a holtterük, tehát nem biztos, hogy észrevesznek minket, hogy mögöttük vagyunk. Ne másszunk annyira rá, mert minél jobban rámegyünk a hátuljára, minél közelebb vagyunk hozzájuk, annál kevesebbet látunk a szembejövő forgalomból. Az ilyen járművezetőknek azt tudnám tanácsolni – ugyan a KRESZ nem írja elő -, hogyha azt látják a tükörben, hogy hosszú sor van mögöttük, akkor nyugodtan húzódjanak félre, engedjék el a mögöttük lévőket – mondta el Furdán János, a Start Autósiskola oktatója.

Ács Norbert gazdálkodó elmondta: az a céljuk, hogy minél hamarabb végezzenek a betakarítással, ez pedig sajnos azzal jár, hogy a közutakon is jelen vannak. Ugyanakkor szerinte arra kollégái mindig fokozottan odafigyelnek, hogy jól láthatóak legyenek.

– A borostyánszínű villogó az, ami jobban feltűnést kelt. Akár sötétben is, szürkületben, félhomályban, ha vonulunk be a telepre a földekről, akkor jobban észrevehető legyen. A traktorokkal folyamatosan hordjuk a terményt, az is jóval lassabb, mint egy személyautó és hosszú is, főleg, ha dupla pótkocsit húz maga után, azt nehezebb megelőzni és tovább is tart. Mindenkit fokozott óvatosságra kérünk – fogalmazott Ács Norbert gazdálkodó.

A mezőgazdászok általában - az időjárás függvényében - a késő délelőtti óráktól egészen sötétedésig tudnak dolgozni, így a kora reggel kivételével bármikor számítani kell rájuk a következő hetekben az utakon. A szakemberek kicsivel több toleranciát és kevesebb idegeskedést kérnek a közlekedésben résztvevőktől erre az időszakra.

K.V.

(Borítókép: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.