GasztroKanizsa: Rozmaringos-fokhagymás oldalas, tepsis burgonyával, reteklevél, valamint metélőhagyma virág salátával
Kepéné Bocskor Edina már kisgyermekként is szívesen segített testvérével a konyhában. Gyakran lepték meg a szüleiket azzal, hogy vacsorát készítettek. Edina már a nagyszüleitől is ezt látta, ebben nőtt fel. Teljesen természetes számára, hogy minden nap főz a családnak. A gyerekek, Lili, Kiara és Rómeó szintén követik édesanyjuk példáját, sokszor meglepik a szüleiket valami különlegességgel. A hétvégén a hagymaleves és az oldalas mellé desszertnek, palacsinta készült házi lekvárral.
Rozmaringos-fokhagymás oldalas tepsis burgonyával
Hozzávalók:
1,5 kg burgonya, 1 kg oldalas, 1 fej vöröshagyma, 6 gerezd fokhagyma, fél citrom,
4 rozmaring ág, olívaolaj, só, bors.
Elkészítése:
Egy tálba olajat öntünk, ízlés szerint belekeverjük a sót, borsot, az áttört fokhagymát és a fél citrom levét. A feldarabolt húst egyesével bedörzsöljük, majd legalább másfél órát hűtőszekrényben állni hagyjuk. Közben a burgonyát meghámozzuk és gerezdekre vágjuk, majd egy kiolajozott tepsiben elterítjük. A húst a tetejére rakjuk, majd a cikkekre vágott vöröshagymát is rátesszük a rozmaringágak mellé. Előmelegített sütőben, közepes hőfokon sütjük. Amikor pirulni kezd, megfordítjuk, majd ezután a húsokat pirospaprikával meghintjük és készre sütjük.
Reteklevél saláta, metélőhagyma virággal
Hozzávalók:
2 fej tavaszi saláta, 10 db retek a zsenge levelével, 20 db zsenge spenótlevél, 8-10 db koktélparadicsom, 10 dkg feta sajt, 5-6 szál újhagyma, metélőhagyma virág, extra szűz olívaolaj, balzsamecet, pirított fekete szezámmag és só.
Elkészítése:
A hozzávalókat felaprítjuk, majd olívaolajjal és balzsamecettel, ízlés szerint meglocsoljuk. Csipetnyi sót adunk hozzá és pirított szezámmaggal meghintjük.
Bakonyi Erzsébet