Nem érte hidegzuhanyként a kanizsai szolgáltatókat a kormány tegnapi döntése
A megkérdezett kanizsai szolgáltatók nem bíznak a március 22-ei nyitásban. Mint ismert hétfőtől csak az élelmiszer-, kertészeti boltok, drogériák, gyógyszertárak, és benzinkutak lehetnek nyitva. A tegnapi Kormányinfón közzétett információk szerint egyelőre kéthetes leállásról döntött a kormány.
Az első hullám alatt végig üzemelt ez a nagykanizsai barber shop, hiszen nem volt kötelező lehúzni a redőnyt. A csütörtöki kormányrendelet bejelentése után viszont égtek a vonalak a fodrászatban.
– Tegnap, amikor megtörtént a bejelentés, akkor ész nélkül csörgött a telefon. Csak úgy tudom megoldani, hogy szombaton és vasárnap is nyitva leszek. Akit tudok megcsinálok. Nálam általában 2-3 hetes intervallumok szoktak lenni hajvágás terén, ez így most pont jó lesz – mondta Falzone Giovanni, a Giovanni Barber Shop fodrásza.
Fiatalnak számít a kozmetikus szakmában Sipos Kata, hiszen két éve tette le a szakvizsgát, és fél éve nyitotta meg a saját üzletét, ahol főként fiatal vendégeket fogad. Kata pozitívan áll a bezáráshoz, megpróbálja tanulásra fordítani a következő 14 napot.
– Minket is komolyan érintett ez az egész, de örülünk neki, hogy eddig is tudtunk dolgozni, hiszen a környező országokban már előbb bezártak a szépségszalonok. Ez a két hét most a tanulásról fog szólni. Online tréningeken veszek részt. Új anyagokról és gépekről fogok tanulni, úgyhogy ez most erről fog szólni – mesélte Sipos Kata, a Kata kozmetika kozmetikusa.
Minkét szalonban már korábban fel voltak készülve arra, hogy bezárhatják az üzletüket, ezért nem érte hidegzuhanyként egyik szolgáltatót sem a kormány tegnapi döntése. Szerintük húsvétig nem lesz lehetőségük az újranyitásra. A bértámogatásokról egyelőre nem sokat tudnak, de figyelemmel kísérik a rendeleteket, és mindketten élnének a segítséggel.
H.R.
(Képek: Kanizsa TV)