Koronavírus – Védőeszközöket kapott a NESZI
200 darab maszkot és 40 darab védőruhát adományozott ma a Nagykanizsai Egyesített Szociális Intézmény lakóinak és dolgozóinak a Demokratikus Koalíció helyi szervezete. Az átadáson Horváth Jácint, a DK választókerületi elnöke hangsúlyozta, minden rendelkezésükre álló eszközzel segíteni próbálják a rászorulókat, hogy semmiben ne szenvedjenek hiányt a pandémia idején.
A DK országos akciót indított már a veszélyhelyzet kezdetén abból a célból, hogy a járvány ideje alatt is segítsék az időseket, illetve azokat, akik a leginkább veszélyeztetett csoportba tartoznak. A kezdeményezést idén is folytatja a párt.
– Már tavaly próbáltunk, amilyen módon csak lehet, segíteni egyesületeknek, civil szervezeteknek, akik sok idős emberrel tartják a kapcsolatot. Próbáltunk nekik segíteni. Emellett aktivistáink már akkor is segítettek a bevásárlásban, segítettek az időseknek abban, hogy ne kelljen közösségbe menniük, s így csökkentsük a vírus terjedésének kockázatát. Így volt, így van ez a második hullám idején is. Az ősszel kezdődő hullámban is próbálunk segíteni – mondta Horváth Jácint, a Demokratikus Koalíció választókerületi elnöke.
Jól is jött a felajánlás az intézmény számára, hiszen a járványügyi szabályok által előírt elkülönítésre még mindig nagy hangsúlyt kell fektetni a NESZI-ben.
– Több lakónkat ki kell vinni különböző szakrendelésekre, s ezt követően a 14 napos izolációt ugyanúgy biztosítjuk. Csak beöltözött, védőfelszereléssel ellátott személyzet léphet be. Ezért fontos a védőfelszerelés – fogalmazott Tóth-Bagó Mónika, a NESZI igazgatója.
A mai akciót megelőzően a DK legutóbb Nagykanizsán a Palini Nyugdíjas Egyesület, a Határőr és Rendőr Nyugdíjas Egyesület, valamint a Nagykanizsai Honvéd Egyesület tagjainak ajánlott fel ötszáz darab maszkot.
M-B.Gy.
(Képek: Kanizsa TV/Archív)