Jól indultak a testvérvárosi kapcsolatok Akkoval

A közel ötezer éves Akko városa és Nagykanizsa 1996-ban kötött testvérvárosi megállapodást az Észak-Izraelben akkor illetékes tiszteletbeli konzul, a nagykanizsai születésű Péter Ferenc közreműködésével.

– A két város között a kapcsolatok jól indultak, sikeres együttműködésnek látszott, az Akkoban járt nagykanizsai küldöttségek pozitívan értékelték tárgyalásaikat. Ezt követően személyi változások történtek Akko és Nagykanizsa vezetésében is, Izraelben pedig megkezdődött a sok gondot és szomorúságot hozó intifáda (lázadás). Talán ez volt az oka, hogy kapcsolataink nem úgy fejlődtek tovább, mint ahogyan mindkét oldalról szerettük volna –  fogalmazott Gerencsér Tibor külkapcsolati referens.

Akko közel ötezer éves város, az óváros 2002-től a világörökség része, gyakran volt történelmi események színhelye. Nagy Sándor i.e. 333-ban foglalta el, i.e. 261-től a neve Ptolemais volt, a Bibliában is ezen a néven szerepel. A keresztes hadjáratok idején Saint Jean d'Acre néven fontos kikötő, Jeruzsálem eleste után a Jeruzsálemi Királyság fővárosa, keresztes hadak élén II. András magyar király 1217-ben járt itt. Egy évvel később Assisi Szent Ferenc itt alapította meg az első palesztinai kolostort. Napóleon 1799-ben eredménytelenül ostromolta a várost. 1920-tól Palesztinához, 1948-tól Izraelhez tartozik.

Találkozás a leendő miniszterrel

Papp Ferenc, a HSMK nyugalmazott igazgatója Akko-i látogatásának élményeit így foglalta össze:

– 1997 tavaszán Nagykanizsára látogatott Akko város polgármestere Eli de Castro feleségével és több képviselőtársával. Programjuk során ellátogattak a HSMK-ba is, ahol megnézhették a nemzetközi néptánc találkozót. Mindnyájan elragadtatással beszéltek a látottakról. Az irodámban szerényen megvendégeltem a küldöttséget, és akkor a polgármester úr bejelentette, hogy meghív engem az októberi nemzetközi színházi fesztiváljukra. Nyáron megjött a meghívó, és Tüttő István polgármester úr úgy döntött, hogy Gerencsér Tiborral, a nemzetközi kapcsolatok referensével elutazhatunk a fesztiválra. 1997. október 16-21. között emlékezetes napokat töltöttünk Akkoban az Avantgard Nemzetközi Színházi Fesztiválon. Izraelben a színház fogalmába a legszélesebb értelemben vett produkciók is beletartoznak, így például a táncszínház, a balett, a pantomim, az absztrakt előadás. Több tucat műsort nézhettünk meg, témájukban visszatérő volt a háború, a hősi tettek, a hazafiság ábrázolása. Népszerűek voltak a barátságról, szerelemről, a családról szóló produkciók. Egyik este polgármester úr adott díszvacsorát a delegációk részére, amikor váratlanul kitárult az étterem ajtaja, megjelentek fegyveres katonák, és egy fiatal pár. Polgármester úr ekkor felállt az asztalnál és bejelentette: „Bemutatom Izrael állam következő miniszterelnökét Jel Yehud Barakot.” Mindketten a munkapárt tagjai voltak, és a fesztivált is felhasználták a kampányra. A vacsora végén Gerencsér Tiborral nagyon meglepődtünk, amikor a vendég megtudta, hogy magyarok is vannak itt, odajött hozzánk, és hosszan elbeszélgettünk. Valóban, egy év múlva ő lett a miniszterelnök. Egész akkoi tartózkodásunk alatt érezhettük vendéglátóink figyelmességét, kedvességét, amely mindkettőnknek örök emlék marad.

Lenyűgözött a város

A repülés, a becsekkolás és a megérkezés biztonsági szigora egyrészt megnyugtató, másrészt viszont szokatlan, idegesítő volt – jellemezte akkoi útját Krémer József akkori alpolgármester.

– Itt tapasztaltam meg először, milyen áldozatokat kell meghozni a biztonság érdekében az emberi szabadság terhére. Azt gondoltam, hogy én ezt hosszú távon nem bírnám. A város azonban lenyűgözött. A több ezer éves kő épületes óvárost (erődítményt) a 13. század végén lerombolták, majd újjá építették, és a 18. században lett ismét jelentős város. Vendéglátóink elmondták, hogy az évszázadok alatt a szél homokkal betemette, mint a Sfinxeket Kairóban. A 8-10 m vastag homokréteg letermelése után kerültek elő a belváros több méter vastag falai, házai, katakombái. A régi belváros számomra igazi csemege volt. Azt ma leginkább arabok lakják, a bazár nyüzsgése, az illatok, a színes forgatag, az invitáló, de nem erőszakos kínálgatás igazi keleti hangulatot kínált. Vendéglátóink zsidó és arab emberek voltak, számomra úgy tűnt békés kapcsolatban élnek egymással. Emlékszem, Jeruzsálemet félve, és többszöri kérésünkre mutatták meg, akkor is csak a sirató falat, mivel a biztonságunkat nem akarták kockára tenni. Ezt azonban az akkoi zsidó-arab békés egymás mellett élés tekintetében furcsálltam. Azért bejártuk egész Izraelt a Holt tengertől, Betlehemen át egészen Názáretig. Láttuk a legfontosabb keresztény és zsidó vallási helyeket, ahol Balogh Tibor református tiszteletes képviselő társunk részletes ismertetésével szívtuk magunkba e szent helyek kisugárzását. Utunk beleesett a zsidó vallás egyik legnagyobb, a Jom Kippur ünnepébe. A munkaszüneti napot az izraeliták olyan komolyan vették, hogy hatalmas szállodánk egy német családot bízott meg azzal, hogy a szállóvendégeknek vacsorát főzzön, így kondérból kaptuk az egytál ételt. Egy másik vacsorán ajánlották a számomra addig ismeretlen humuszt (csicseri borsó krém), amit azóta is szívesen fogyasztok – emlékezett vissza testvérvárosi útjára Krémer József.

Bakonyi Erzsébet