Hamarosan elérhető lesz digitálisan a teljes Kanizsa Újság

facebook megosztás

Végéhez közeledik a Kanizsa Újság teljes digitalizálása. A Halis István Városi Könyvtár munkatársai azon dolgoznak, hogy 1989-tól 2020-ig a hetilap minden száma interneten is olvasható legyen.

A városi bibliotéka húsz éve foglalkozik a helyi újságok digitalizálásával. A Kanizsa Újság 1989 és 2005 között megjelenő számai eddig egyáltalán nem voltak elérhetők interneten keresztül, az érdeklődők kizárólag nyomtatott formában kereshették a hetilapot.

A múltunk, a közelmúltunk története és annak a lenyomata sok tekintetben ebből az újságból tanulmányozhatóvá válik innentől reményeink szerint már mindig, a kanizsaiak és Kanizsáról elszármazottaknak egyaránt. Ezzel a karácsonyi ajándékkal készülünk. Azt remélem, hogy a karácsony előtti napokban már ez a honlap élni fog és mások is láthatják Én már láttam belőle sokat – mesélte Czupi Gyula, a Halis István Városi Könyvtár igazgatója.

Fontos, hogy egy sajtótermék bármikor visszakereshető legyen – fogalmazott Tar Mihály, a Kanizsa Újság felelős szerkesztője. A Médiaház ügyvezetője szerint az elmúlt három évtizedben ahogy a társadalom, úgy a Kanizsa Újság is rengeteg változáson ment keresztül.

– Olyan része is van a dolognak, hogy akik valaha is írtak az újságba, nekik ez vagy egyfajta dicsőség vagy pedig - ha éppen rosszabbat írt -, akkor kevésbé dicsőség, de akkor is egy életre szóló lenyomat. Ezért is fontos, hogy ez újság az interneten teljes mértékben látható és olvasható legyen – mondta Tar Mihály, a Kanizsa Médiaház Nonprofit Kft. ügyvezetője.

A tervek szerint karácsonyra már egy felületen lesznek olvashatók az elmúlt harminc év lapszámai a kanizsaujsag.nagykar.hu oldalon.

K.V.

(Képek: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.