Atomrakétát kilövő alakulat a város szélén

Nagykanizsán 58 évvel ezelőtt, 1962. november 5-én 19 fő tiszt, 25 fő tiszthelyettes és 1 fő polgári alkalmazottal megalakult Magyarország első rakétás alakulata; Albert Mihály őrnagy, parancsnok és Pálosi István százados, törzsfőnök parancsnoksága alatt a Kossuth laktanyában. Létrehozását az akkori politikai helyzet; a hidegháborús korszak, a két nagyhatalom közötti szembenállás és a karibi válság tette indokolttá.

„A körülmények apropóján döntött a 60-as években az akkori állami és katonai vezetés a katonai eszközeink modernizálásáról, úgy a szárazföldi, mind a légierő csapatainak korszerűsítéséről. Kiválogatták a helyőrség közeli alakulatokból a tiszteket, a tiszthelyetteseket, a parancsnoki állományt pedig hat hónapos tanfolyamra kiküldték a Szovjetunióba.„ Gömöri Zoltán nyugállományú alezredes, Kiss János százados és Regős Zoltán őrnagy beszélgetésébe az évforduló és a Volt egyszer egy katonaváros című sorozatunk kapcsán hallgattunk bele.

– Rakétaosztály sehol nem helyezkedhetett el úgy az országban, hogy nem volt fedőalakulata. A Páncéltörő Tüzérosztály látta el ezt a feladatot – kezdte a mindennapi élet felidézésével Regős Zoltán.

Az egész rendszerbeállításról a korábban a Dózsa laktanyában szolgáló Gömöri Zoltán beszélt, akit 1950-ben avattak híradóstisztnek a Zalka Máté Híradótiszti Iskolán, és ’56-ban helyezték híradófőnöknek a lövészezredhez.

– Egy szeptemberi gyakorlat után a lakásomon egy menetlevél fogadott, melyben azt közölték, hogy másnap reggel jelentkezzek a Honvédelmi Minisztériumban. Fogalmam sem volt, hogy miért, egész úton azon spekuláltam, hogy mit ronthattam el a gyakorlaton. Budapesten közölték, hogy fontos terveik vannak velem. Nagykanizsán egy titkos alakulatot hoznak létre, de erről még a parancsnoknak sem beszélhetek. Visszatérve áthelyeztek a Kossuth laktanyába, és ismertették a legfontosabb feladatokat. Ott tájékoztattak az alakulat fedőnevéről: 13. Harckocsi Felderítő Század. Ez valóságban a kaposvári hadosztály kötelékébe tartozó atomrakétát kilövő alakulat volt, amiről az égvilágon senki sem tudhatott. A parancsnok közölte velem, hogy a híradónk előtt nagy feladatok állnak. Létrehoztuk a belső híradást és ezek után következett a többi főfeladat. Az állománytábla alapján egy orosz rakétaosztály sablonját vették át a magyarok is. Nagy hangsúlyt kellett fordítani a rádiós kiképzésre. A híradótechnikai eszközök csak morze üzemben üzemelhettek az elöljáró parancsnokság felé. Novemberben már részt vettünk egy harcászati gyakorlaton, ahol a T-34-es harckocsik imitálták a kilövő állványt. 1963 tavaszán pedig az alakulat rendszerbeállító gyakorlaton vett részt Herend térségében, és a kilövő állásból rakétacsapást intézett a megadott célpontra, amelyet a párt és kormány vezetői is megtekintettek. A kilövés kiválóan sikerült.

– A kanizsai rakétaosztály azért volt érdekes, mert ilyen fegyvernem nem volt eddig a magyar néphadseregben – vetette közbe Regős Zoltán őrnagy.

– A magyar néphadseregnek az első rakétatechnikával felszerelt alakulata volt a nagykanizsai MN5612 Harckocsi Felderítő Század. A századot 2 üteggel rendszeresítették, 2P16 indítóállvánnyal, 3R10 rakétával, de ez nem sokáig élt, mert ’66-ban már egy új rakétatípus 9P113 indítóállvány 9M21 rakéta váltotta a régi rendszert. A réginek 45 km, az újnak 72 km volt a hatótávolsága, és a hatóereje is nagyobb volt. A váltás már modernebb, ZIL gépkocsira szerelt indítóállvány volt. A korábbi kettő rakétaütegből 3 rakétaüteg lett, és harckocsi felderítő zászlóaljjá alakult ’66-ban. A továbbiakban ezzel folyt a kiképzés és a hadrendben tartás.

– A gyakorlatok folyamán rájöttek, hogy az orosz híradó állománytáblák nem felelnek meg a magyar követelményeknek. Javaslatomra ettől kezdve megváltoztatták a rakétaalakulatok híradását – egészítette ki Gömöri Zoltán.

Meterorológiai rádiólokátor

– Azért volt ez a fegyver annyira titkos, mert atomlőszert, de emellett tömegpusztító fegyvereket, vegyi fegyvereket is ki tudott lőni. Ugyanez a „nyugati” oldalon is megvolt, és a két szembenálló fél kiegyenlítette az erőviszonyokat. Az akkori hidegháborús időszakban a békét ez biztosította. Hála Istennek, ezeket a fegyvereket sehol nem kellett használni a világon. Kanizsára mindig válogatott tiszteket, tiszthelyetteseket és sorállományú katonákat hoztak, akik fontos beosztásokat láttak el – tette hozzá Regős Zoltán.

Meterorológiai szonda felbocsájtása

– A híradó katonák békében is „háborús” körülmények között dolgoztak. Úgy is mondták, a híradás a hadsereg idegrendszere. Ezekkel az új híradó-berendezésekkel a híradó 25 fős létszáma 50 főre emelkedett. Ezzel az 50 fővel minden gyakorlatot, feladatot végre tudtunk hajtani. 25 évig voltam az alakulat híradófőnöke, a szolgálati időm letelte után az alakulattól mentem nyugdíjba – jegyezte meg Gömöri Zoltán.

Regős Zoltán az elmondottakhoz hozzátette: a hadseregben történő átszervezések következtében az MR5612 13. Harcászati Rakétaosztály felszámolása ’87-ben következett be, az osztály technikai eszközeit átadták a szentesi rakétaosztálynak. Az akkori katonai, politikai és állami vezetés úgy döntött, hogy egy korszerűbb harcászati rakétaosztályt telepítenek Nagykanizsára. Ez lett volna a TOCSKA (SS21). Ennek egy előkészítő törzsét hozták létre Gondos Ferenc őrnagy parancsnoksága alatt. Mivel az akkori, rendszerváltás előtti pénzszűkében a katonai-politikai vezetés nem vállalta be, így a rakétaosztályt nem állították fel. A 13. Harcászati Rakétaosztály többször ért el kiváló és jó eredményeket, az úgynevezett szocialista versenymozgalomban a sorállományú katonák, alegységek vettek részt, és minden időszakban jó és kiváló eredményeket értünk el. Ezeknek az elismerése, átadása a leszerelés napján történt meg. 

– Amiről sokan nem tudnak, – fűzte hozzá Gömöri Zoltán – hogy az alakulatnak rádió- vevő állomást kellett telepíteni a hadsereg riasztási rendszerébe, és egy katonának fejhallgatón keresztül éjjel-nappal figyelnie kellett a hadsereg riasztási háborús rendszerét. Az ügyeletes tiszt minden reggel megkapta lezárt borítékban a jelszót. Amikor a katona vette a jelszót, közölte az ügyeletes tiszttel, hogy a vevőkészüléken egy hatszámjegyű kód érkezett, az ügyeletes tiszt fölbontotta a borítékot, és a kódot azonnal jelentette a hadosztály ügyeletes tisztnek. Amelyik alakulat katonái nem vették ezt a jelszót, a vizsgálat után szigorú büntetést kaptak. Erről soha senki nem beszélt a mai napig. A mi alakulatunknál ilyen katona nem volt. Regős Zoltán 1973-ban került a Kossuth laktanyába, mert a rakétaosztálynál rendszeresítettek egy időjárás-jelző szakaszt, ami fontos szerepet játszott a rakétafegyver pontos célba juttatásában.

Gömöri Zoltán, Kiss János és Regős Zoltán

– Magas-légköri szondázásokat hajtottunk végre, és ezek adatait közöltük a rakétaütegekkel, amelyeket a lőelem kiszámolásához használták föl. Innen a rakétaüteghez kerültem, ahol szakasz, majd rakétaüteg-parancsnok lettem. ’87-ben részt vettem az előkészítő törzsben, majd ennek a felszámolása után voltak, akik nyugállományba mentek, a többieket a helyőrségben lévő alakulatok fogadták be különböző beosztásokba. Én ’95-ben, a 14. Thury György Gépesített Lövészdandár Önjáró Tüzérosztály parancsnokaként a laktanya megszűnésekor mentem nyugdíjba. Gömöri Zoltánt ’71-ben nevezték ki alezredesnek, és 55 évesen helyezték nyugdíjba. A Honvédelmi Miniszter javaslatára, az Elnöki Tanács elnökétől megkapta a legmagasabb katonai kitüntetést, a Haza Szolgálatáért Érdemérem arany fokozatát.

– Az MR5808 Nagykanizsa Hadosztály közvetlen tüzérosztálya 1950-ben alakult Szántódon, majd több lépcsőben átkerült Nagyatádra, s onnan Nagykanizsára, ugyanabba a laktanyába – emlékeztetett Kiss János százados.

– Fegyverzetünkre jellemző volt, hogy ’53-ban 57 mm-es ágyúval indultunk, ebből volt 3 üteg, tehát 18 db 1943 mintájú páncéltörő ágyú. ’56 után a kaposvári gépesített lövész hadosztályhoz tartoztunk, innen mentünk tovább, s utána történt a fegyverzeti váltás, az 57-ről 85 mm-es hadosztályi ágyúval lettünk felszerelve. Majd ’63-ban diszlokáltunk ide Nagykanizsára, később pedig elkerültünk Marcaliba. 1970-ben a technikai fejlesztések után az osztály megmaradt, viszont a fegyverzete megint változott. Az osztály 2 ütege 100 mm-es pc.ágyúval és 1 rakéta páncéltörő 9P113/M. harci géppel látta el feladatát – hangsúlyozta Kiss János, hozzátéve azt is –, hogy az első megalakult osztály parancsnoka Püspöki Árpád őrnagy volt, a törzsfőnöke pedig Szabó Tóth József őrnagy. Alapvetően 4 parancsnoka volt az osztálynak, az 5. az ezredparancsok Bátor Ferenc ezredes lett.

– Mi sem voltunk haszontalanok a laktanyában, kétszer lettünk Kiváló osztály, és több mint kilencszer élenjáró osztályok. Nálunk egy ember lett tábornok, Török Miklós vezérőrnagy, míg Kaiser Miklós ezredesi rendfokozatba került.

– A páncéltörő osztály a kaposvári hadosztályhoz tartozott – említette meg Regős Zoltán –, megjegyezve azt is, hogy nagyon jól megértették egymást a páncéltörő alakulattal, sőt annyira, hogy több mint 10 éve minden év novemberében találkoznak a páncéltörők és a rakétaosztály hivatásos állományú tagjai. Sokat beszélgetnek, és természetesen ilyenkor előjönnek a katonatörténetek is.

Gömöri Zoltán az érdekesség kedvéért még elmondta: éles helyzetben a Bakonyban tárolt igazi atomfejet helikopterrel szállították volna le az alakulathoz a meghatározott helyre, ahol a rakétaszállító TBSZ vette volna át. Szerencsénkre ez nem történt meg. Sokan nem tudják, a hadosztály támadási iránya Olaszország felé mutatott. A parancsnok páncélszekrényében őrizték azt a borítékot, ami megmutatta, hogy háború esetén a 4 körlet közül melyiket kell elfoglalni. Erről senki nem tudhatott csak a parancsnok, a törzsfőnök és a híradó főnök. A negyedik éles körletet Tormaföld közelében alakították ki egy erdőben.

Regős Zoltán megjegyezte, az indító állványok csak éjszaka mozoghattak és figyelembe kellett venni a felderítő műholdak mozgását a feladatok végrehajtása tükrében. A Kossuth laktanya tisztjeinek a felkészültségét jellemezte, hogy négy tábornokot adott. A rakéta osztálytól két fő tábornok került magasabb beosztásba, Kálmán Ferenc és Benkovics Zoltán dandártábornok.

A Kossuth laktanya ’89-ben szűnt meg. A laktanyák bezárása rosszul érintett mindenkit, hiszen személyi és családi sorsokról kellett dönteni. A legnagyobb gond az volt, amikor egy alakulat megszűnésével a katonával együtt a családnak is mozdulni kellett, de a nyugdíjazás után sokan visszajöttek Kanizsára.

Bakonyi Erzsébet

(Fotók: Kanizsa Médiaház Archív)