51 év „olajközelben” – Elköszönt Tóth János, a Magyar Olajipari Múzeum igazgatója

„Majdnem 51 év szolgálat után 72. évemben befejezem olajipari-múzeumi tevékenységemet. Időm döntő részét feleségemnek, családomnak szeretném szentelni. Szeretném megköszönni a sokoldalú múzeumi segítséget, az előremutató gondolatokat. Eredményes tevékenységet és egészséget kívánok” - érkezett minap az elköszönő levél Tóth Jánostól, a Magyar Olaj-és Gázipari Múzeum igazgatójától.

Válaszlevelünkben egy kis múltidézésre kértük a teljesítménye és gyűjteményeinek mérete alapján Magyarország második legjelentősebb műszaki múzeuma és Európa második legjelentősebb olajipari múzeumának igazgatóját.

– Édesapja személyében volt „olajos” előd a családban, és talán ennek köszönhetően sohasem felejtette el az olaj illatát.

– 1948. július 14-én születtem Pusztaszentlászlón. Édesapám, Tóth József 1941-től – Erdélyből Magyarországra településétől – az olajiparban, illetve a MAORT-nál és jogutódjainál dolgozott. Először kártalanító, később üzemrendész volt 1962-ben a munkahelyén bekövetkezett haláláig. Édesanyám Szilvás Ilona, kezdetben háztartásban dolgozott, nevelte bátyámat és engem. Édesapám halála után édesanyám a helyi takarékszövetkezetben helyezkedett el könyvelő, illetve ügyvezető beosztásban, és innen ment nyugdíjba. Az általános iskolát szülőfalumban végeztem. 1962-ben beiratkoztam az esztergomi Ferences Gimnáziumba, ahol két évig tanultam. 1966-ban érettségiztem Zalaegerszegen, a Zrínyi Miklós Gimnáziumban. Ezután felvételt nyertem a pécsi Felsőfokú Vegyipari Gépészeti Technikum nappali tagozatára. 1969-ben államvizsgáztam, majd munkába álltam a Dunántúli Kőolaj- és Földgáztermelő Vállalat gellénházi üzemében műszaki fejlesztési szaktechnikusként. Munkám mellett féléves főiskolai kiegészítő képzésen üzemmérnöki oklevelet szereztem 1973-ban. Gellénházán megismertem és még jobban megszerettem az olajipart.

– Már fiatal korában is gyűjtötte a régi dolgokat, és egy alkalommal Tóth Ferenc, az olajipari múzeum alapító igazgatója megkérdezte tőle, hogy menne-e a múzeumba, és ő ment.

– 1975 novemberében - áthelyezéssel - a Magyar Olajipari Múzeumba kerültem tudományos munkatárs beosztásba. 1982-84 között levelező tagozaton, a Miskolci Nehézipari Műszaki Egyetem Gépészmérnöki Karán, vegyipari gépész szakon gépészmérnöki oklevelet szereztem. 1985 októberben kineveztek a múzeum igazgatójának. Több iparági, múzeumi és tudományos szakmai szervezetnek voltam és vagyok tagja, tisztségviselője: Országos Múzeumi Tanács, Kulturális Szövetség, Pulszky Társaság, Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület (Történeti Bizottság vezetője), Magyarhoni Földtani Társulat, VEAB, Közép-európai Vaskultúra Útja Egyesület, MUT (Közép-európai Technikai Múzeumok Egyesülete), EMT (Erdélyi Magyar Műszaki Tudományos Társaság). Ezen kívül néhány más civil szervezet, alapítvány tagjaként segítettem, segítem a magyar és egyetemes - ipari - kulturális örökségvédelemi tevékenységet. Több mint négy évtizedes múzeumi, hat évi szakfelügyelői munkám során és a szakmai kapcsolatoknak, tanulmányutaknak köszönhetően megismertem hazánk szinte valamennyi szakmúzeumát, -gyűjteményét, -kiállítását. Több közös kiállítást, rendezvényt szerveztünk társintézményekkel itthon és külföldön. A szomszéd országokban és Európa több országában - előadóként is - részt vettem múzeumi, szakmai egyesületi rendezvényen, konferencián. Fontos feladatomnak tartottam a trianoni békediktátummal elszakított területek magyar bányászattörténeti emlékeinek felkutatását, megőrzését, közkinccsé tételét Magyarországon és az utódállamokban. Ezen értékmentő munkához tartozónak tekintem - aktualitása miatt - a hazánkból, kényszerből vagy önként külföldre távozott olajipari szakemberek munkássága dokumentumainak haza-, múzeumunkba szállítását.

– Örökmozgó, agilis embernek tartották, ennek ellenére mégsem lehetett könnyű a múzeum fenntartásához szükséges anyagi háttér biztosítása.

– Azt mindig nehéz volt megteremteni. Előfordult, hogy a kulturális minisztérium azért nem adott pénzt, mert ott van mögöttünk a gazdag MOL.  

– A 35 éves múzeumigazgatói pályája során jelentős fejlődést ért el a múzeum.  

– A három hektáros kiállítási területen több gépet, berendezést telepítettünk, több fedett szín épült, bővült a raktár, szoborpark létesült (20 db bronz mellszobor), új állandó kiállítások nyíltak. Egyes gyűjtemények többszörösére növekedtek, és néhány különlegesség került a múzeumba: hazánk legrégebbi bányász zászlója és egyenruhája, Magyarország legnagyobb Szent Borbála gyűjteménye, Európa legrégebbi bányász türelemüvege, ésatöbbi... A legnagyobb előrelépés, hogy 1995-ben az addigi 160 m2-es bérleményből a 2400 m2 összalapterületű Wlassics Gyula úti épületbe költözött a múzeum (adminisztráció, gyűjtemények).

– A zalaegerszegi (Wlassics Gy. u. 13.) Papp Simon és Zsigmondy-emlékszoba mellett kiállítóhely működik Vecsésen, Bázakerettyén és Lovásziban.

– A MOGIM eddig mintegy 60 db ipartörténeti kiadványt jelentetett meg. Az általam vezetett 15 fős múzeumi kollektíva több évtizedes eredményes munkájának elismerése a 2013. 03. 26-án kelt - új - Magyar Olaj- és Gázipari Múzeum (MOGIM) működési engedélyének alábbi rovatai:Országos szakmúzeum a szakmai besorolás; a gyűjtőkör természettudomány, képzőművészet, ipar-technikatörténet; a gyűjtőterület a történelmi Magyarország területe.

– Közben elindítottak egy nagy népszerűségnek örvendő népfőiskolát is.

– Lezsák Sándor elnök úr javaslatára 2013 őszén - a Lakiteleki Népfőiskolával együttműködve - elindítottuk a MOGIM-ban a Papp Simon Népfőiskola Tagozatot. Számos hazai- és külföldi előadó tartott nagy érdeklődést kiváltó előadást. A MOGIM 1993-ban átvette a Zsigmondy Vilmos-gyűjteményt, azóta nem csak a szénhidrogénipar, hanem a vízbányászat történeti emlékeit is gyűjti, őrzi. A múzeum a gyűjteményeibe került anyagot rendszerezi, nyilvántartja, tudományosan feldolgozza, és kiállításaiban, kiadványaiban bemutatja. Zalaegerszegen, a Göcseji Falumúzeum szomszédságában lévő, 30.000 m2 területű állandó szabadtéri kiállításában a szénhidrogénipar (bányászat, feldolgozás, szállítás) műszaki emlékeivel, állandó kiállító termeiben az iparág technológiai folyamataival, történetével ismerkedhet meg a látogató. Szabadtéri szoborparkjában kiemelkedő műszaki szakemberek mellszobrait láthatjuk. Gyűjteményei, valamint Dr. Papp Simon geológus, egyetemi tanár emlékére berendezett kis kiállítás a múzeum - Zalaegerszeg, Wlassics Gyula utca 13. szám alatti épületében találhatók.

– 1968-ban megnősültem, 1989-ben elváltam. Második házasságomat 1999 szeptemberében kötöttem, feleségem, Tóthné Cser Emília korábban a Hévízi Állami Gyógyfürdő Kórház titkárságvezetője, 2002-től nyugdíjas, sokat segített munkámban, hazai és külföldi utakon. Zalacsányban élünk - veti közbe a nyugdíjas igazgató.  

– Fél évszázados olajipari (múzeumi) tevékenység után végleg nyugdíjba vonultam. Munkám során sok nagyszerű emberrel ismerkedtem meg, akik többféleképp támogatták a múzeumot és tanulhattam tőlük szakmát, emberséget, világlátást. Sajnos többen már nincsenek közöttünk. A teljesség igénye nélkül szeretném megemlíteni néhány „mesteremet”: Tóth Ferencnek köszönhetek a legtöbbet vállalati, még inkább múzeumigazgatói tevékenysége idején. Dank Viktor nyugalma, bölcsessége, a természet törvényeit idéző példamondatai sokat segítettek. Buda Ernő optimizmusa, higgadtsága, ma is példamutató szakmai tudása, része gyűjteményeinknek. Laklia Tibor öt könyvünk szerzője és munkák többoldalú segítője. Szilas A. Pál zalai pályakezdése, kapcsolatai előnyt jelentettek számunkra. Csath Béla rendszeres segítőnk, és neki köszönhetjük a nemzetközi jelentőségű Zsigmondy-gyűjteményt. Megtiszteltetés számomra, hogy az említett öt nagyszerű ember családomat már a múlt század közepén ismerte és én atyai barátomnak tekinthetem őket. Horváth Róbert a „Beszélgetések az olajiparról” könyvsorozat elindítója. Szívesen említem Bán Ákost, Bérczi Istvánt, Csigó Józsefet, Dallos Ferencnét, Dobos Irmát, Falk Miklóst, Farkas Lászlót, Gelencsér Lászlót, Gyimesi Endrét, György Pált, Jármai Gábort, Jesch Aladárt és a fiát, József Gábort, Károlyi Attilát, Kovács Jánost, Kókai Jánost, Koncz Istvánt, Kőrösi Tamást, Szalóki Istvánt, Magyar Józsefet, Megyeri Mihályt, Németh Edét, Ősz Árpádot, Paczuk Lászlót, Pakucs Jánost, Pallaghy Barnabást, Pap Gézát, Papp Gézát, Pertik Bélát, Placskó Józsefet, Rátosi Ernőt, Szabó Györgyöt, Szalai Gézát, Tornyos Ferencet, Tóth Pétert, Trombitás Istvánt, Udvardi Gézát, Váry Miklóst, Vékási Jánost, Zakó Vilmost, Zsengellér Istvánt és a Miskolci Egyetemről is többeket. A szénhidrogéniparon túl is jó néhány barátunk volt: Andor József, Balogh Zoltán, Buda Attila, Benke István, Esztó Péter, Gerhard Sperl, Gyimesi Endre, Izsó István, Kecskeméti Tibor, Kiss – Bódog Zoltán, Krupicszer Antal, Matskási István, Mészáros József, Molnár László, Nagy Lajos, Paál István, Pálfi Dénes, Pilisi Lajos, Remport Zoltán, Tóth László, Vitális György, Wanek Ferenc. Többeket említhetnék, akiktől elnézést kérek.

Az aktív segítőkről sem szólok, mert Hál’ Istennek sokan vannak. Elnézést kérek tőlük is. Külön köszönöm kiváló nyugdíjas munkatársaim - Bencze Géza, Farkas Iván, Farkas László, Farkas Zoltán, Molnár László, Novák Béla, Rajnai Miklós, Srágli Lajos, Szentirmay Attiláné, Szilágyi Teréz -, segítségét.

– Azt hiszem, 2019. augusztus 27-én méltóan megünnepeltük a múzeum megnyitásának 50. évfordulóját. Örülök az elért eredményeknek. Néhány eddig nem említett különlegesség: kiváló szakemberek munkásságának relikviái (hagyatéka), Európa legszebb egész alakos Szent Borbála szobra. Adria kőolajvezeték szivattyú állomás, gáztávvezetéki kompresszor állomás, tűzoltó fecskendők és –autók, R61 fúróberendezés. Örülök, hogy a Magyar Olaj-és Gázipari Múzeumban dolgozhattam, a szénhidrogénipart szolgálhattam – jegyezte meg a tőle megszokott szerénységgel Tóth János, melynek eredményeként a múzeum a széles nyilvánosság elé tárhatja, mit is köszönhet az ország az olajiparnak – tehetjük hozzá a szavaihoz, de úgy is fogalmazhatunk, az intézmény, amelyet „átad” az utódjának, reprezentálja Nagy-Magyarország szénhidrogénbányászatának történetét. – Szerény, udvarias, előzékeny és segítőkész – vallják róla sokan, s aki jól ismeri, még azt is nyugtázza magában: ha nincs Tóth János, akkor ma nincs MOGIM.

Bakonyi Erzsébet