A kistelepülések lakói pozitívan fogadták a korlátozások lazítását, a polgármesterek még vártak volna vele
A Nagykanizsa környéki kistelepülések polgármestereinek tapasztalata szerint pozitívan fogadták az emberek a veszélyhelyzet vidékre vonatkozó lazító intézkedéseit. A megkeresett vezetők ugyanakkor azt is elmondták, hogy az idős lakosok védelme miatt kissé korainak gondolják a kormány enyhítéseit.
Nagykanizsa környékén több olyan község van, amely megbújik a zalai dombok között, és csábítja a turistákat – akár horgászat céljából. Ilyen például a várostól 12 km-re fekvő Liszó. A zsáktelepülés egy közkedvelt horgásztóval rendelkezik. A helyi polgármester szerint ugyan érkeznek vendég pecások a tóhoz, de nem tömegével – és a hatósági előírásokat, szabályokat is betartják. A kormány enyhítő intézkedéseivel kapcsolatban viszont vannak fenntartásai a 400 lelkes falu vezetőjének.
– Ez egy kicsit más kérdés. Én személy szerint – és mondhatom ezt településvezetőként is – még egy kicsit vártam volna vele. Tudom, hogy az embereknek elegük van már abból, hogy a négy fal között vannak. A saját családom is betartotta két hónapig a karantént. Úgy gondolom egy kicsit korai, ha megnézzük az adatokat, én elrémültem azon, hogy Zala megyében mennyi megbetegedés van – mondta el Novák Csaba, Liszó polgármestere. A zsáktelepülés vezetője hangsúlyozta: a faluban élők és a horgásztó vendégei is használják a védőfelszereléseket, továbbá a rendvédelmi szervek napi szinten megjelennek a faluban.
Nagybakónakon, a falu mellett lévő közkedvelt turista helyszín, a Bakónaki-patak forrásánál lévő pihenőhely. A vadregényes környezet most is vonzza a vendégeket, de a tapasztalatok szerint az érdeklődők itt is betartják a szabályokat.
– Hála Istennek a turisták egészen jól betartják a korlátozásokat, úgy vettük észre, a kihelyezett figyelmeztetéseket – amiket mi tettünk ki – be is tartják most már. Hát, én lehet, vártam volna ezzel az enyhítéssel még, a falunk 60 százaléka nyugdíjas, idős ember, ezt lehet, nem kellett volna még ennyire feloldani – fogalmazott Kovács Tamás, Nagybakónak polgármestere. Az elrejtett zalai turisztikai célpontok látogatottságát ugyan nem lehet egzakt módon mérni, de az érintett településvezetők szerint a következő időszakban – a jó idő beköszöntével – meg fog ugrani a szabadba vágyók száma.