Nem lesz szigorítás a hosszú hétvégén Kistolmácson
Több hete fennáll az a veszélyhelyzet miatt elrendelt intézkedés, amely a zalai turista célpontokat is érinti. Kistolmács sem kivétel – ám a Balaton környéki községekkel szemben – a településnek pozitív tapasztalatai vannak.
Csupán a kacsák úszkálnak a tavon – bár felvételeink hétköznap készültek. Csend és nyugalom jellemzi Kistolmács közkedvelt tavát ebben az időszakban – már hetek óta.
– Hoztunk egy olyan döntést, hogy csak a horgászok jöhetnek a kistolmácsi tóra, kirándulók nem jöhetnek. Tehát ugyanazok a szabályok érvényesek, mint amik az országos rendeletben megfogalmazódtak. De viszont hál’ istennek be is tartották. Az elmúlt hétvégén már nem volt szigorítás, most is ugyanúgy jöttek az emberek, horgászok jöttek, kerékpárral jöttek, nem csoportosultak, maximum ketten ültek egy padnál – nyilatkozta Birkás Zoltán, Kistolmács polgármestere.
Az Operatív Törzs tájékoztatója szerint a múlt hétvége volt a legdrasztikusabb a kijárási korlátozás megszegése szempontjából – és rögtön itt van az úgynevezett hosszú hétvége, május 1-vel. Kistolmács vezetése nem szeretne szigorítani a látogatási feltételeken, de mint ahogy a település polgármestere fogalmazott: mindenben alkalmazkodnak a kormány központi, aktuális rendelkezéseihez.