Versmondó kört indít a Thúry Vitézlő Oskola
A Thúry Vitézlő Oskolában mindig is fontos szerepet kaptak a versek, ezért most úgy döntöttek, hogy versmondó körrel is színesítik tevékenységüket. Bár a foglalkozások mindenki számára nyitottak, elsősorban gyerekeket várnak. – Részünkről az az elhívás, hogy a mi csemetéinkből egyszer majd jó magyar emberek legyenek. Ahhoz pedig azt gondolom, hogy ki kell tudjanak állni az emberek elé, képviselve önmagukat – csúnya szóval önérvényesíteni magukat, képviselve családjukat, hazájukat. Erre a versmondás egy jó eszköz - árulta el Vörös András, a Thúry Vitézlő Oskola vezetője.
A foglalkozások vezetésére Horváth István Radnóti-díjas versmondót kérték fel
A versmondó kör vezetője azt mondta, nagyon örült a felkérésnek. – Én első látásra meg tudom mondani, hogy kiből lesz versmondó, hogy kiben van az az isteni szikra, ami kifejthető igazán. Azt gondolom viszont, hogy mindenki tud verset mondani, hogy ha van benne egy kis akarat. Azzal, ha valaki nagyon akarja és sokat dolgozik, lehet belőle jó versmondót faragni – mondta Horváth István. A Radnóti-díjas versmondó azt is elárulta, szerinte jó lenne, ha a városban több versenyt szerveznének, hogy a fiatalok megmérettethessék magukat, valamint újabb tehetségeket is felfedezhessenek. A versmondó kör iránt érdeklődőket minden csütörtökön, négy órától várják a Thúry Vitézlő Oskolában.