Elkezdődött a Bolyai-napok
Elkezdődött a Bolyai-napok. Az iskola programsorozata a hagyományos matematikaversennyel indult, ezzel is tisztelegve a névadó, Bolyai János matematikus előtt. A kanizsai oktatási intézmény már több mint 20 éve megszervezi a megmérettetést a városi és városkörnyéki iskolák számára. Az eredményhirdetés a Bolyai-napok gáláján lesz. - Idén büszkén mondhatom, hogy az előző évekhez képest jóval többen jelentkeztek, változtattunk egy kicsit az egész feladatsor szerkezetén is. Kicsit modernebb lett, igazodtunk az új versenykihívásokhoz, hogy egyrészt Bolyai felé is tisztelegjünk, a matematikus felé, másrészt pedig, hogy az új idők matematikusainak munkásságát könnyebben kövessék a gyerekek. És több mindent visszalássunk abból a tudásból, amit az iskolákban, szakkörökön, órákon és akár interneten keresztül is összegyűjtöttek, amivel majd reméljük, jól fognak gazdálkodni és sáfárkodni - mondta el Zárainé Nagy Márta versenyszervező, a Bolyai-iskola matematikatanára.