Nem lesz élvonal

facebook megosztás

Szombaton késő délután eldőlt Pécsen, hogy nem lesz élvonalbeli, OB I-es vízilabda együttese a Kanizsa VSE-nek, hiszen a baranyai megyeszékhelyen rendezett osztályozós visszavágón is kikapott a VasasPlaket csapatától.

A OB I-es vízilabda osztályozó párharc első, fővárosi meccsét még szerdán az angyalföldiek nyerték, így a nagykanizsaiak úgy készülhettek a pécsi találkozójukra, hogy egy esetleges sikerük után harmadik összecsapás következhetett volna. A fővárosiak azonban meggyőzően kezdték a mérkőzést, a félidőig ezúttal is tetemes, 8-2-es vezetésre tettek szert. A harmadik negyedben sikerült ugyan zárkóznia Ludányi Kadosa együttesének, de az utolsó negyedben ismét a Vasas volt a jobb, egyben nyerte a két győzelemhez szükséges második osztályozós felvonást is, mellyel bent is maradtak az OB I-ben.

Férfi vízilabda osztályozó az OB I-ért, második mérkőzés:

Kanizsa VSE–VasasPlaket 7-13 (2-4, 0-4, 4-2, 1-3)

Kanizsai gólszerzők: Dobay G. 2, Knézy 2, Fodor R. 2, Salamon A.

- Sajnos, az első két negyedben mutatott, az eredeti taktikánknak teljesen ellentmondó, bátortalan támadójátéknak köszönhetően ellépett megint a Vasas és onnan már nem tudtunk visszajönni a meccsbe – értékelt a kanizsaiak edzője, Ludányi Kadosa. - Derekasan helytálltunk, de a bravúr idén is elmaradt. Gratulálunk a Vasasnak.

P.L.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.