Hajómodellek száguldottak a hétvégén a Csó-tón
Hajómodellek száguldottak a hétvégén a Csó-tón. Az IMBRA szövetség kelet-európai versenysorozatának első állomása volt a nagykanizsai futam. A szombaton reggeltől vasárnap délutánig tartó megmérettetésre a magyar versenyzők mellett osztrák, szlovák és cseh résztvevők is érkeztek.
40 résztvevő érkezett a kanizsai futamra
Nem finomkodtak már a szombat reggeli előfutamokon sem a hajómodellezők. – 40 résztvevő érkezett, 70 hajóval. A legjobbak, az olaszok most hiányoznak. Sajnos ők egy nemzeti futamot szerveztek erre az időpontra, ez legyen az ő problémájuk, viszont őket nagyon vártuk, mert ők egy teljesen gyári csapattal érkeztek volna, így sokat tudtak volna mutatni a tavalyi fejlesztésekből - említette Lekszikov Zsolt, a Canissa Modellező Egyesület elnöke.
A mezőny így is erős volt, hiszen a legjobb magyar, cseh, osztrák és szlovák modellezők versengtek a Csónakázó-tónál. A Canissa Modellező Egyesület tagjai közül Boti Ferenc a 27 köbcentiméteres modellek versenyét a 6. helyen zárta.– Az előfutamokban keresztülmentek a hajómon, behorpadt a kipufogóm, szétesett az egész hajó. Hajnalban kellett újra összeszerelni a hajót, megcsináltuk, de nem úgy ment a hajó, ahogy kellett volna. A gyorsaságom megvolt, csak műszaki gondok miatt hatodik lettem sajnos. Bár nincs okom bánkódni, hiszen büszke vagyok erre a helyezésre és a csapattársamra is, de lehetett volna jobb is - fogalmazott a versenyző.
A kanizsai versenyzők közül a legjobb eredményt Kövér János érte el, aki dobogóra állhatott a hazai futamon. A versenysorozat következő állomása a szlovén Velenje városában lesz.