„Önökkel itt egy tévedés történt” – Cinizmus és hallgatás négy évtizeden át

Február 25-én országszerte fejet hajtottak a kommunista rezsim több mint százmillió áldozata előtt. Nagykanizsán az emlékezés középpontjában a Hortobágyra elhurcolt családok álltak. Az önkormányzat és a Nagykanizsai Polgári Egyesület rendezvényén dr. Lugos Margit idézte fel a kócspusztai kényszermunkatábor borzalmait, amelyeket nagyapja, a néhai polgármester, dr. Krátky István (1887–1956) oldalán élt át.

„A szocializmusnak nemcsak a gyakorlatával, hanem az elméletével is baj van…”  Dénes Sándor és dr. Lugos Margit a kanizsai emléknapon (Fotó: Gergely Szilárd)

A városi megemlékezésen részt vett Dénes Sándor polgármester is, aki hangsúlyozta: „a múltban már megtörtént szörnyűségek sorát akkor tudjuk feltartóztatni a jövőben, ha felismerjük a közelgő jövetelük jeleit.” Ez pedig csak akkor lehetséges, ha nemet mondunk a felejtés homályára és a cinkos hallgatásra.

– Fel kell vállalni, és másokkal is vállaltatni az emlékezést, hogy okulhassunk és épülhessünk belőle, és begyógyuljanak azok a mély sebek, amelyeket legfontosabb értékeinken: az életen, a szabad gondolkodáson és az otthon szentségén ejtettek – fogalmazott. – A kiállás és az emlékezés a legnagyobb erő, amit egy közösség felmutathat minden arctalan hatalommal szemben.

Az emléknap mementó, amely által újra élővé válhat Nagykanizsa múltja is, utalt Dénes Sándor elődjére, dr. Krátky Istvánra. A néhai polgármestert családjával deportálták a Hortobágyra; unokája, dr. Lugos Margit a történtek idején 8 éves volt.

– A kommunizmus legsötétebb éveiben az Államvédelmi Hatóság valóságos hadjáratot indított a „kulákok” ellen. Ezt a bélyeget gyakorlatilag bárkire rásütötték, akinek a földjén kívül volt bármije – egy boltja vagy akár egy cséplőgépe. A későbbi foglyok közt akadt köztisztviselő, vasutas, pedagógus és nagykövet is. 1950-ben 2500 családot hurcoltak el a határszélről, 1953-ban pedig jött az újabb hullám, amely már Nagykanizsát is elérte. Az éj leple alatt törtek ránk, majd vittek az állomásra, ahol már vártak bennünket a marhavagonok. Körülbelül 300-an voltunk,a gyerekek száma 50 lehetett.

Dr. Lugos Margiték 36 órát utaztak, mire megérkeztek az Alföldre. A nagykanizsaiak egy részét Kócspusztára vitték, sokakat a Kónya tanyára. Akkor még nem sejtették, hogy a Hortobágyon összesen tizenkét zárt kényszermunkatábor működött.

– Az embertelen körülmények közt rengetegen meghaltak – jegyezte meg. – Kisgyerekek és idősek tucatjai betegség vagy baleset miatt, szörnyű kínok között vesztették az életüket, mert nem kaptak időben – vagy egyáltalán semmilyen orvosi ellátást.

Papírforma szerint a rabtábor 12 és 65 év közötti lakóit, valójában azonban a fiatalabbakat és az idősebbeket is reggeltől estig dolgoztatták a tanyától nyolc kilométerre elterülő földeken. Birkaakolban szállásolták el a tömeget, egy emberre mindössze 50 centiméternyi férőhely jutott. Minden lépésüket speciálisan kiképzett tisztek figyelték, s könyörtelen brutalitással válaszoltak az ellenállás legkisebb gyanújára is. Dr. Lugos Margit elmesélte:a napi koszt rendre „fekete löttyből, takarmányborsóból és krumpliból állt”, húsról, gyümölcsről álmodni sem mertek. Amikor egy hétéves fiú az egyik tanya fájáról pár szem cseresznyét csent, a rendőrök kutyával teperték a földre, aztán meg is rugdosták. Az 1995-ig titkosított belügyminisztériumi iratokból később kiderült: az egyenruhásokat kifejezetten arra képezték ki, hogy gyűlöljék a tábor „fasiszta söpredéknek” kikiáltott foglyait, korra, nemre és származásra való tekintet nélkül.

– 1953-ban meghalt Sztálin, mi pedig „közkegyelmet” kaptunk.Összehívtak mindenkit, és közölték: „Önökkel itt egy tévedés történt. Felejtsék is el, mert ha beszélnek róla, visszakerülnek ide.” A történelem egyik legcinikusabb, „elbocsátó, szép üzenetével” járt egy határozat is, amely megtiltotta, hogy korábbi lakóhelyünk vagy Budapest közelébe menjünk – ha így lett volna, már ’56 előtt kitör a forradalom… Szóval az álságos módon „telepeseknek” nevezett foglyok egyszer csak szabadok lettek, s közben fogalmuk sem volt arról, hogy a rendőrség a halálukig, illetve a rendszerváltásig megfigyeli őket.

A Hortobágy sötét múltjáról csak nagysokára, négy évtized múltán kezdtek napvilágot látni a vallomások, amelyek több ponton is hasonlóságot mutattak. „Nem mese volt a szögesdrót”, mondta az egykori rab többek közt azoknak a fiataloknak, akik szintén részt vettek az emléknapon. A Nagykanizsai Polgári Egyesület által meghirdetett, tematikus történelmi versenyen hét középiskolai csapat indult. A szervezet elnökhelyettese, Papp János elmondta, a jövőre nézve fontos, hogy minden újabb nemzedék megértse: a szocializmusnak nemcsak a gyakorlatával, hanem az elméletével is baj van.

Nemes Dóra