Kanizsáról a táncművészeti egyetemre – „ A szívünket-lelkünket kitesszük…”

Hobbiként indult, végül a hivatásukat találták meg a társastáncban a miklósfai Göller testvérek. A 20 éves Barnabás és a 18 éves Kitti szeptember óta a táncművészeti egyetemen tanul, és naponta hosszú órákon át gyakorol azért, hogy a képzés végén átvehesse tánctanári képesítését. A testvérpár legfőbb vágya, hogy tudását és a tánc iránti szenvedélyét minél többekkel megossza.

Fotó: Gergely Szilárd

A táncolás életforma, amit csak átélni lehet, szavakkal leírni nem, vallja Göller Barnabás és Kitti. Persze, ez a felismerés a testvérekben is csak az utóbbi években kristályosodott ki. Amikor alsó tagozatosként, édesanyjuk kíséretében először átlépték az Eraklin Táncklub Egyesület küszöbét, a társastánc nem tűnt többnek a Göller család számára, mint egy egyszerű hobbi, amely leköti az iskola után még megmaradt energiáit a mozgékony testvérpárnak. Négy évvel ezelőtt a fiatalok életében aktuálissá vált a pályaválasztás kérdése, ekkor már egyértelmű volt nekik, melyik utat választják. Az első lépések megtételével Barnabás megvárta a húgát.

– Gyerekkorunk óta a tánc bűvkörében éltünk, így a családban nem okozott különösebb meglepetést, amikor Kittivel bejelentettük, hogy a Magyar Táncművészeti Egyetemen szeretnénk továbbtanulni – meséli Barni. – Abban maradtunk, hogy egyszerre kezdjük el. Mivel két év van közöttünk, gondoltam, addig sem tétlenkedem, amíg a húgom befejezi a középiskolát,így hát jelentkeztem a pécsi egyetemre, ahol történelmet és földrajzot tanulok.

A fiataloktól nem kevés áldozatot követelt, hogy az iskola mellett zavartalanul hódolhassanak szenvedélyüknek.Időközben ráadásul egy párként kezdtek táncolni, ezért fontos volt, hogy továbbra is közösen edzhessenek. Nagykanizsa és Pécs között félúton, Kaposváron találtak rá jelenlegi egyesületükre, az Ametisztre, amelynek színeiben már négy éve versenyeznek és járnak fellépésekre.

– Sokáig más partnerekkel gyakoroltunk, aztán egyszer csak arra gondoltunk, miért ne próbálnánk meg együtt? Több szempontból is praktikus megoldásnak tűnt, és a táncos társadalomban amúgy sem ritka ez a felállás – magyarázza Kitti. – Sokkal egyszerűbb Barnival összeegyeztetni a napirendünket, ráadásul attól sem kell tartanunk, hogy valamelyikünk az utolsó pillanatban lemond egy próbát vagy egy fellépést.

A testvérek közti bizalom tánc közben is erős köteléket jelent. Ismerik egymás rezdüléseit, és tisztában vannak azzal, mennyit várhatnak a másiktól, ha az a szokásosnál fáradtabb vagy esetleg rosszkedvű. Azt mondják, az is rengeteget számít, hogy őszintén, sértődés nélkül meg tudják beszélni, ha valami nem úgy megy, ahogyan azt szeretnék.

– Eleinte nekünk is fura volt egy kicsit, hogy együtt táncolunk, ugyanis ez legalább annyira szól az érzelmekről, mint a technikai tudásról – teszi hozzá Barnabás. – Végül azonban rájöttünk, hogy valójában ez sem több, mint egy megoldandó feladat, az előadásunk része. A parketten eljátsszuk a szerepeinket, majd utána „visszaváltozunk” testvérekké.

Kitti és Barnabás ugyanannyira különböznek, mint hasonlítanak. A fiatal lány – saját bevallása szerint – zárkózott, nehezen nyílik meg idegenek előtt, nem ritka azonban, hogy táncolás közben ő vezeti a bátyját. Hozzá a latin-amerikai táncok állnak a legközelebb, ezzel szemben Barni nyitottságára jellemző, hogy a tíztánc valamennyi válfaját kedveli.

– A tánc felszabadulást jelent az életünkben, azzal foglalkozhatunk, amit szeretünk – hangsúlyozzák. – Természetesen ezzel együtt egy nagyon kemény fizikai és szellemi igénybevételről van szó, különösen, amikor versenyzünk. Ilyenkor alig észlelünk valamit a külvilágból. A családtagjaink, barátaink gyakran odajönnek hozzánk egy-egy versenyszám után, és kérdik, láttuk-e, mennyire szurkoltak? A legtöbbször, sajnos, nem,hiszen annyira koncentrálunk arra, hogy a lépések a helyükön legyenek. Persze, ilyenkor nemcsak a zsűrinek táncolunk, hanem a közönségnek is. A lelátókon ülőknek pedig azt kell látniuk az arcunkon, hogy minden lámpalázzal, fájdalommal és fáradtsággal teli pillanat ellenére is jól érezzük magunkat a parketten, és a szívünket-lelkünket kitesszük az előadásért.

A Göller testvérek szeptember óta Budapesten tanulnak. A Magyar Táncművészeti Egyetem táncos és próbavezető szakára járnak,s egyelőre még próbálgatják, miként tudják összehangolni kurzusaikat a hamarosan számukra is megkezdődő versenyszezonnal, illetve a kaposvári edzésekkel. Kittiék hosszú távon azt tervezik, hogy megszerzik tánctanári képesítésüket. Mindketten szeretnek kisiskolásokkal foglalkozni, így a cél az, hogy átadhassák tudásukat, és ugyanúgy megszerettessék a gyerekekkel a táncot, ahogy az velük is történt kiskorukban.

Nemes Dóra