TehetségM/Kutató – Zsombor és Söprű kalandjai
Söprű, a korábban menhelyen élő kiskutya nem csak új gazdái szívét rabolta el: az örökbefogadásáról szóló történet a Hevesi Sándor Általános Iskola vers- és prózaíró pályázatának zsűrijét is lenyűgözte, valamint továbbjutott a Janikovszky Éva meseíró verseny első rostáján.
Smolcz Zsombor kutyás írása lenyűgözte a zsűrit (Fotó: Gergely Szilárd)
A Péterfy-iskola negyedik osztályos tanulója, Smolcz Zsombor valósággal falja a könyveket – most éppen Stephen Hawking űrutazásról szóló gyerekkönyvét bújja. Olvasottsága a fogalmazási és a szövegértési feladatok eredményén is meglátszik, tanárai ezért is buzdították arra, hogy idén újra vegyen részt a Hevesi-iskola prózaíró pályázatán. Zsombor arról írt, miként ismerte meg és fogadta örökbe családja Söprűt, a kutyát.
– Az egész még akkor kezdődött, amikor az osztállyal ellátogattunk a menhelyre, hogy megnézzük az ottani kutyusokat – meséli. – Másnap megkértem a testvéremet, hogy menjünk el még egyszer, mert volt ott egy kutya, Fejes, akit nagyon aranyosnak találtam. Innentől kezdve aztán sokszor visszatértünk az állatotthonba, hogy megsétáltassuk Fejest és játsszunk vele.
Zsombor már szinte a sajátjaként tekintett a kutyusra, így nemcsoda, hogy nehezére esett elválni tőle, amikor örökbefogadták, s Németországba vitték. Idővel a kisfiú új pajtásra talált a menhelyen – ő volt Söprű, az aprótermetű keverék.
Söprű – itt még a menhelyen – ma már a család teljes jogú tagja (Fotó: Jancsi László)
– Söprűvel majdnem ugyanúgy jártam, mint Fejessel. Egy nap a menhely egyik munkatársa mondta, hogy Söprű benne lesz a Kanizsa-újság Gazdikereső rovatában. Rájöttem, muszáj lesz otthon közbenjárnom Söprű érdekében, ha nem akarom őt is elveszíteni... Végül sikerült meggyőznöm a szüleimet, és a kiskutya ma már a családunk teljesértékű tagja.
Söprű történetével Zsombor megnyerte a Hevesi-iskola pályázatát, tanítónője pedig továbbküldte a fogalmazást egy másik versenyre is. A 14. alkalommal meghirdetett Janikovszky Éva meseíró pályázatra az ország minden pontjáról, sőt, még a határon túlról is érkeztek írások, a kanizsai kisdiáké pedig a több mint 860 pályamű közül bekerült a legjobb 120 közé. Zsombor azt még nem tudja, hogy Söprű újabb és újabb kalandjait, amelyekből nincs hiány, továbbra is megörökíti-e, de abban biztos, hogy az írást a jövőben is folytatja.
Nemes Dóra