Elkezdődött az I. Pannónia Párlatverseny Kanizsán
A Medgyaszay Házban rendezett megmérettetésnek nem várt sikere lett, összesen 329 pálinkát neveztek.
A zsűritagok több szekcióban vizsgálták a mintákat. A jelentkezők száma meghaladta a szervezők által reméltet. A párlatkészítők a megszokott fajták mellett pedig sokféle különlegességet is elhoztak.
– Valóban nagyon sok érdekesség is érkezett. Gondolok itt a fekete berkenyére, madárberkenyére, szederre, fekete ribizlire, akár a tüskés körtére, vadcseresznyére – ha maradunk a helyi és göcseji vonalon. Tehát nagyon változatos a kínálat. Ezek apró gyümölcsök, igazán szép dolog, ha valaki ebből pálinkát készít, és ezt elhozza egy megmérettetésre - mondta Gazdag Attila, a Pannónia Párlatverseny versenyigazgatója.
Ottjártunkkor a zsűri a hagyományosabb alapanyagokból, azaz az almából, körtéből, meggyből és a különböző barackokból főzött párlatokat minősítette.
– Azt elmondhatom mint bérfőzdetulajdonos és főzőmester is, hogy nagyon komoly a javulás. Magánfőzők esetében is nagyon sok versenyen vettem részt az elmúlt időszakban. Tényleg azt mondhatom, hogy a minőségi javulás nagyon szépen halad. Az emberek már odafigyelnek arra, hogy miből főzik a pálinkát. Már kezd elmúlni az az időszak, hogy ami megmarad gyümölcs, abból lesz pálinka - fogalmazott Balogh Krisztián, a Czetis Ház tulajdonosa.