Már a Spartan Race kanizsai futamára edzenek
Már javában edzenek azok a próbázok, akik teljesíteni szeretnék a Spartan Race elnevezésű verseny jövő áprilisi nagykanizsai futamát
A hideg télies időben egyelőre csak a teremben gyakorolnak, márciustól azonban a verseny helyszínén, vagyis a Csónakázó-tó környékén is készülnek majd a versenyzők. A világméretű futamot április 14-én rendezik meg Nagykanizsán.
Keményen készülnek a versenyzők a Spartan Race nagykanizsai futamára. A csapat edzője, Varga Zsolt rendesen megizzasztott mindenkit a ma reggeli edzésen.
- Teljesen vegyesek az edzéseink. Ez magába foglalja az állóképesség edzéseket, mindemellett az erőléti edzéseket, tehát dolgozunk kisebb nagyobb súlyokkal, saját súlyos gyakorlatokat végzünk. Magas ismétlésszámú gyakorlatokat és edzéseket végzünk, ezekkel készítem fel a srácokat a pályák adta kihívásokra – mondta el Varga Zsolt a Metroflex csapatedzője.
Sokan már több spártai versenyt is teljesítettek, így tisztában vannak a pálya adta nehézségekkel. Van azonban, aki először vág neki a nem mindennapi megpróbáltatásnak.
- Igazából én 14 évig élsportoltam, azt az egyetem miatt abbahagytam, mert Pestre költöztem. És ez egy új kihívás számomra, egy új cél, ami megint kimozdít a komfortzónámból és kíváncsian várom már, hogyan fogom bírni, mert ez azért egy másfajta edzés, mint amit eddig én csináltam – fogalmazott Baksa Nikol.
A hideg, télies időben egyelőre csak a teremben gyakorolnak a próbázók, márciustól azonban a verseny helyszínén, vagyis a Csónakázó-tó környékén is készülnek majd. A viadal több ezer embert vonz majd Nagykanizsára.
- Ez egy terepfutó verseny, amely nemcsak a helyi, környékbeli, magyarországi embereket szólítja meg, hanem ténylegesen külföldi látogatókat is várhatunk ide. Még meg sem nyitották a regisztrációt a rendezvényre, de már elfoglalták az összes szálláshelyet a környéken és nagyon sok érdeklődő van. Többen most ismerték meg Nagykanizsát, egyáltalán, hogy hol helyezkedik el a településünk, így azt gondolom, hogy elértük azt a célt, amit szerettünk volna, hogy Nagykanizsa felkerült a térképre a Spartan Race segítségével – mondta el Horváth István a KonTuRplusz Egyesület elnöke.
A Spartan Race néhány évvel ezelőtt indult el Amerikából, azóta pedig már a világ 35 országában rendezték meg. Magyarországon is már több futamot szerveztek. A nagykanizsai megmérettetés jövő április 14-én lesz a Csónakázó-tó környékén.