Ma van a Postai Világnap
Száznegyvenhárom évvel ezelőtt, 1874. október 9-én alapították az Általános Postaegyesületet, melyet később Egyetemes Postaegyesületnek „kereszteltek” át. Erre az eseményre emlékezünk a Postai Világnappal. A 22 alapító ország között volt Magyarország is, az akkori Magyar Királyság. Az egyesület legfőbb célja az volt, és persze ma is az, hogy összehangolja a nemzetközi postaszolgálat tevékenységét és továbbfejlessze a szolgáltatásokat. Az egyesület, melynek a székhelye Bern, 1948-tól az ENSZ szakosított intézménye, és jelenleg közel 200 ország tartozik a tagjai sorába.
Az alapító konferencián, 143 esztendővel ezelőtt az általános postaegyesületi szerződést aláíró országok kötelezettséget vállaltak a küldemények – amelyek a világ bármely pontjáról indulhattak – egységes elvek szerinti kezelésére, azok késedelem nélküli továbbszállítására, kézbesítésére. A szerződő államok vállalták azt is, hogy költségükön az egyesület nemzetközi postairodát tartson fenn Bernben, amely megkönnyíti az egyes országok közötti érintkezést, előkészíti és megszervezi a meghatározott időszakonként megtartandó postakongresszusokat. Az egyesületen kívül álló államok diplomáciai úton bármikor bejelenthették, hogy csatlakoznak az Egyetemes Postaegyesülethez, és ezzel a ténnyel az egyesület tagjává is váltak.Magyarországon minden évben ezen a napon adják át a szakmai elismeréseket, kitüntetéseket az arra érdemes postásoknak, és ekkor hirdetik ki „Az év postása” verseny győztesét is.
Dr. P. A.