Az emberi akarat ősereje dolgozott benne

Gyermekkora alapján nagyszerű szélhámossá, felfedezővé vagy jó művésszé kellett volna válnia, írja magáról Kassák Lajos több mint ezer oldalas önéletrajzában. Az Egy ember élete című kötetet Lehota János is sokat forgatta. A nyugalmazott magyartanárt annak kapcsán kereste fel a Kanizsa, hogy az irodalmár-képzőművész 130 évvel ezelőtt született, és 50 éve halt meg.

– Kassák Lajos valahogy háttérbe szorult a közgondolkodásban, és így persze az irodalomtanításban is – szögezi le rögtön a beszélgetésünk elején Lehota János. – Ennek egyik oka a magyar történelmi tudat korszakváltásaiból és az azokon átívelő ellentmondásokból fakad. Egy egész tanulmányt megérne annak vizsgálata, ahogy a magyar történelmi tudat sorra semmibe vette a mindenkori előző korszak nagy gondolkodói által vizionált társadalmi és politikai rendszereket.

A kassáki vita hátterében is az ebből eredő rendezetlenség áll, és persze az, hogy mint minden különleges egyéniség, alapjaiban ment neki ő is a konzervatív irányzatoknak.

– Rajta kívül Ady volt még ilyen korszakos költőnk. A magyar irodalmi élet, bármennyire ágált Ady ellen is, mégis az általa képviselt, konzervatívabbnak számító vonalat vitte tovább, Kassáknak pedig, aki avantgárdként indult, nem igazán akadt követője, csak a képzőművészek között, hiszen ő nemcsak írt, hanem festett is.

Az 1887 és 1967 között élt alkotó életműve egy másik izgalmas problémát is felvet: a művészet és a valóság viszonyát. Kassák például önéletrajzának már a bevezetőjében leszögezi: nem irodalmi művet akar létrehozni, hanem felidézni a múltját, vagy ahogy ő írja, másolni az életet szinte iskolázatlan egyszerűséggel és mechanikus pontossággal. Élete nagy ellentmondása, hogy ehhez végeredményben mégiscsak egyetlen eszköz állt rendelkezésére: az irodalom.

– Az arisztotelészi szabályok szerint nemcsak az a valóság, amit érzékelek, hanem az is, ami szükségszerű vagy valószínű – magyarázza Lehota János. – Arany írja a Vojtina ars poétikájában, hogy hazudni rút dolog, de a költőnek, nemcsak szabad, szükséges is olykor füllentenie. Röviden ez az irodalom csalása, hiszen leírja, és ezzel valósággá teszi azt is, ami nem történt meg, de akár megtörténhetett volna. Ezt a csalást, játszadozást aztán az élet más területeire is átültették, és ma már azt lehet mondani, a lényegi valóság messze nem az, mint amiről tudunk.

Kassák Lajos ezt az illúziót teljes mértékben elutasította, irodalma nem a hagyományos esztétikai szabályokat követte. Míg prózáját egészen a valóságnak rendelte alá, addig líráját az avantgárdnak. Szabad asszociációkat használt, mert csak így tudta kifejezni az érzéseit. De ahogy prózájában is ellentmondásba ütközött, úgy költészetében is: minél inkább ki akart fejezni valamit, félő volt, hogy annál érthetetlenebbé válik. Lehota János szerint a Kassákkal való ismerkedés alapja lehet a már sokat emlegetett Egy ember élete című könyv.

– Kassák életművének egyik sarokpontja az emberi akarat középpontba állítása – persze, ez nem jelenti azt, hogy Istent kiiktatta volna ebből a történetből – hangsúlyozza a nyugalmazott pedagógus. – Kassák mindössze annyit mond, nem elég ha valaki a krisztusi utat járja: a maga erejével, tapasztalatával, tudásával és akaratával is oda kell tennie magát. Kassák egyfajta őserőben hitt, ami végső soron mégiscsak isteni, hiszen már a legelső emberben is ott munkálkodott, anélkül hogy nevén tudta volna nevezni, mi az. Ez az isteni őserő indította Kassákot is arra, hogy képletesen és fizikailag is járja az útját: 1909-ben egészen Párizsig gyalogolt, vállalva minden nélkülözést és megaláztatást.

Kassák, ahogy az a nagy gondolkodóknál lenni szokott, semmi olyan programba nem tudott beilleszkedni, amit a valóság kínált neki. Vallotta, hogy minden embernek meg kell teremtenie önmagát képességei kiteljesítésével és céljai elérésével – de korántsem önkényes okokból.

– Ez a sajátos kassáki léthelyzet a kollektív individuumon alapul, amit leginkább úgy lehet elképzelni, mint egy nagy kórust, ami csupa híres, nagy formátumú énekesből áll, s ahol az egyéniségek nem elnyomják a másikat, hanem összeadódnak. Úgy gondolom, ugyanígy kellene a magyar történelmet is „megcsinálnunk”: az emberi célok elérése és az egyén kiteljesedése párhuzamba állítható egy nemzet megvalósításával és kiteljesedésével is. Ez nagyon benne volt Kassákban is, aki végül eljutott annak megfogalmazásáig: „Megszülettem, és sejtem, hogy mivé kellene lennem, és semmi sem vagyok.” S hogy mi ez a semmi? Az ő nagyon becsületes útja, amiről nem akart, s nem tudott letérni, még ha ennek a sikertelenség is volt az ára.

Nemes Dóra