A gyanúsított 2017. október 22-én 16 óra körül Hahóton, kicsavart a helyéről egy műanyag jelzőoszlopot, amivel a futballmérkőzés közben hadonászni kezdett és kiabált. Ezt követően egy betonvas…

A gyanúsított 17 óra 4 perckor Zalaegerszegen, a Hegyi úton közlekedett Renault Clio típusú személyautójával a Posta utca felé, amikor a vasúti átjáró tilos jelzése ellenére ráment a sínekre, ahol…

Országszerte szinte naponta hallhatunk olyan esetekről, amikor szénmonoxid okoz életveszélyt, s nemegyszer tragédiát. A veszély a melegvíztermelés miatt egész évben fennáll, de a fűtőberendezések…

Egy 69 éves keszthelyi férfi 2017. október 21-én 10 óra 55 perckor a 76-os főúton közlekedett Alsónemesapáti irányából Zalaegerszeg felé Suzuki Ignis típusú személyautójával, amikor járművével –…

Egy pénzszállító autó szenvedett balesetet pénteken Zalaköveskút külterületén. A gépkocsi megcsúszott a lejtős, nedves úton, majd egy hídfejnek ütközött, végül oldalára borulva állt meg. A jármű 54…

A Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság tájékoztatása szerint tegnap késő délután négy embert vittek kórházba a mentők szén-monoxid-mérgezés gyanújával. Szén-monoxid-mérgezés gyanúja miatt…

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.