Egy hektáron bozótos, nádas terület égett Nagykanizsa külterületén, a miklósfai halastavak közelében hétfőn délután. A város hivatásos tűzoltói kéziszerszámokkal fékezték meg a tüzet. …
Holnap tartják az első tárgyalási napot Keszthelyen abban a szexuális bűnügyben, amelyben az ügyészek szerint N. K. tavaly nyáron, erősen ittas állapotában erőszakolta meg egy vele baráti…
A zalaegerszegi nyomozók vádemelést javasolnak egy misefai férfi ellen. A 22 éves gyanúsított 2017. augusztus 25-én 6 óra 30 perc körül Zalaegerszegen, az egyik sportközpont mögötti területen…
Egy kutatás szerint az autóbalesetet elszenvedőknek csupán a fele változtatott vezetési szokásain az eset után, a betörést átélt válaszadóknak viszont közel 80 százaléka tett valamit azért…
A Böhönye és Nagybajom közötti útszakaszon a főútvonal 149. kilométerszelvényében egy személyautó és egy kisbusz ütközött össze, amelynek következtében a kisbusz az út melletti árokban oldalára…
Huszonegy oldalas vádiratban kellett összefoglalni azt a háromtucatnyi betörést és lopást, amit három férfi követett el tavaly nyáron és ősz elején. A galeri szó szerint végigfosztogatta fél Zala…
A nagykanizsai nyomozók vádemelést javasolnak egy 49 éves orosztonyi férfi ellen. A gyanúsított 2017. augusztus 31-én délután, egy orosztonyi családi ház udvarán, szóváltást követően meglökte a 47…
Oldalszámozás
- Előző oldal
- 919. oldal
- Következő oldal