Megyeszerte fosztogatott a három férfi

facebook megosztás

Huszonegy oldalas vádiratban kellett összefoglalni azt a háromtucatnyi betörést és lopást, amit három férfi követett el tavaly nyáron és ősz elején. A galeri szó szerint végigfosztogatta fél Zala megyét, míg végül el nem fogták őket a zsarut. A milliós károkat okozó bűncselekmények részleteiről dr. Pirger Csabát, a Zala Megyei Főügyészség sajtószóvivőjét kérdeztük.

Zalaapáti, Hévíz, Cserszegtomaj, Galambok, Nemesbük, Dióskál, Zalaszentmihály, Alsópáhok, Rezi, Keszthely: szó szerint fél Zala megyét végigfosztogatta a három férfi, akik ellen nemrég emeltek vádat a keszthelyi ügyészek. A betörőbanda ötmillió forintnál is nagyobb lopási, és másfél milliós rongálási kárt okozott 2016 nyarán és őszén, magyar és külföldi állampolgároknak. A módszerük a következő volt: a késő esti, éjszakai órákban gépkocsival érkeztek a betörők az I. r. terhelt útmutatása szerint a kiszemelt településre, majd a gépjárműből kiszállva I. r. és II. r. terheltek a kiválasztott ingatlanokat, vagy parkoló gépkocsikat gyalogosan közelítették meg, míg a III. r. terhelt a gépkocsijában várakozott, ugyanis az ő feladata volt a társai szállítása, szükség esetén pedig a gyors menekülés biztosítása.

Az elsőrendű vádlott a másodrendű terhelt figyelő-biztosító tevékenysége mellett, az adott esetben magával vitt célszerszámokkal az épületek, zárt gépkocsik nyílászáróit kifeszítette, vagy betörte, majd oda behatolt, ahol kutatást végzett és az ott talált készpénzt és egyéb értékkel bíró vagyontárgyakat jogtalanul eltulajdonította. Az épületet elhagyva a lopott dolgokat a helyszínen, vagy annak közelében I. r. és II. r. terheltek átvizsgálták, a személyes iratokat többnyire hátra hagyták, míg a számukra értékkel bíró javakat magukhoz vették, majd telefonon értesítették III. r. S terheltet, aki a közelben várakozó gépkocsival a megadott helyszínre ment, ahonnan a társait a lopott holmival együtt elszállította. A terheltek a jogtalanul eltulajdonított javakon megosztoztak, azokat felélték, illetve saját érdekkörükben felhasználták.

Összesen 36 esetben fosztogatták a magyar és külföldi állampolgárok javait 2016 nyarán és szeptemberében. Volt olyan ingatlan, ahova félmilliós rongálási kárt okozva hatoltak be, de semmit nem tudtak magukkal vinni. De „útjukba akadt” olyan gépjármű is, amelyből néhány pillanat alatt másfélmillió forint készpénzt zsákmányoltak a félig lehúzott ablakon keresztül. A zárt ajtók, ablakok sem tántorították el őket, hiszen feszítővasak, csavarhúzók segítségével szinte mindenhova sikerült behatolniuk, és vittek, amit értek. Gyorsan „dolgoztak”, üres kézzel csak a riasztóval felszerelt házakból távoztak. Mindezek miatt a három férfit sokrendbeli lopás bűntettével vádolta meg a Keszthelyi Járási Ügyészség.

Papp Attila

 

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.