Ötszáz négyzetméteren száraz aljnövényzet égett Galambokon, a Dózsa György utca közelében. A lángok egy kertből indultak, ahol papírokat égettek. A zalakarosi hivatásos tűzoltók eloltották a tüzet.…
Egy 18 éves gyenesdiási fiatalember 2018. március 18-án Keszthelyen, a Bercsényi Miklós utcában szórakozott barátaival egy lakásban. Éjfél körül azonban ki akarta próbálni ismerőse VW Golf típusú…
A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában egy halálos kimenetelű, valamint hét anyagi kárral végződő közúti közlekedési balesetről érkezett bejelentés. Fotó:…
Súlyos baleset történt 2018 utolsó napján Nagykanizsa határában, a 61-es főúton. A galamboki elágazónál egy benzint szállító tartályautó és egy személyautó ütközött össze. És kell-e több bizonyíték…
Az Országgyűlés múlt év decemberében módosította a kéményseprőipari tevékenységről szóló törvényt, amelynek következtében a továbbiakban az önkormányzati tulajdonú lakások bérlői is ingyenes…
Összeütközött egy személygépkocsi és egy kisteherautó a 7-es főúton Letenyénél péntek reggel, az utat lezárták - közölte a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság a rendőrségi honlapon. A baleset a…
A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában két súlyos sérüléssel és három anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök. Egy…
Oldalszámozás
- Előző oldal
- 725. oldal
- Következő oldal