Meghalt a Letenyénél balesetet szenvedő személyautó vezetője

facebook megosztás

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában egy halálos kimenetelű, valamint hét anyagi kárral végződő közúti közlekedési balesetről érkezett bejelentés.



Fotó: police.hu

Egy 64 éves férfi 2019. január 11-én 6 óra 28 perckor a 7-es számú főúton közlekedett Becsehely irányából Letenye felé egy Seat Cordoba típusú személyautóval, amikor a 227+920-as kilométerszelvénynél eddig tisztázatlan okok miatt áttért a szemközti forgalmi sávba, ahol frontálisan nekiütközött egy Fiat Ducato típusú járműnek. A baleset következtében a Seat vezetője a kórházba szállítást követően életét vesztette, a másik sofőr pedig súlyos sérülést szenvedett - közölte honlapján a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság.

A szolgálatban lévő állomány három főt fogott el. A rendőrök öt személyt állítottak elő bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.