A tűzoltók mindkét járművet áramtalanították. Két gépkocsi szenvedett ráfutásos balesetet Letenye és Becsehely között, a 7-es főút 227-es kilométerszelvényénél. A letenyei hivatásos tűzoltók mindkét…

A keszthelyi strandon lopkodott egy fiatal pár, még a tavalyi esztendő nyarán, de végül fülön csípték őket. A „törölköző széfből” lopták el egy házaspár 357 ezer forintját, no meg persze a…

Holnap megy először a Nagykanizsai Járásbíróság Domjánné dr. Kormányos Edit vezette büntetőtanácsa elé az a férfi, aki nem először tette pokollá egy védtelen nő életét. Az agresszív férfi éveken át…

Egy büntetett előéletű, nagykanizsai fiatalember fosztotta ki leittasodott ivócimboráját, még a tavalyi esztendő nyarának végén a dél-zalai város központi autóbusz-állomásán. A büntetőügy…

Csalás áldozataivá válhatnak azok, akik visszahívják az őket megcsengető ismeretlen külföldi telefonszámokat - mondta Garamvölgyi László, a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács kommunikációs igazgatója az M1…

Holnap áll először bíróság elé a román B. G., aki egy megyeszékhelyi buszon fogdosott egy fiatal lányt, úgyszintén J. L. O. is, aki majd 31 millióval rövidítette meg az állami költségvetést. Egy…

Egy férfi közlekedett Suzuki típusú személyautóval Zalacséb irányából Zalalövő felé 2019. január 28-án 11 óra 35 perc körüli időben, amikor elveszítette uralmát a jármű felett, vízelvezető árokba…

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.