A tűzoltók mindkét járművet áramtalanították. Két gépkocsi szenvedett ráfutásos balesetet Letenye és Becsehely között, a 7-es főút 227-es kilométerszelvényénél. A letenyei hivatásos tűzoltók mindkét…
A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában egy súlyos, két könnyű sérüléssel és három anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a…
Falkában támadtak a nők a haragosukra – pont úgy, mint az állatvilág hiénái –, még a tavalyi esztendő tavaszán. Hogy miért? „Komoly” ok állt a háttérben: egy facebook-os kiíráson háborodtak fel. És,…
Néhány nappal ezelőtt volt az adatvédelem nemzetközi napja: január 28-a. Célja pedig, hogy felhívja a figyelmet az adatvédelem fontosságára. A mindennapjainkban is tapasztalható, hogy az Európai Unió…
Nem nagyon zavartatta magát egy 26 éves, pásztói fiatalember amiatt, hogy a szlovén hatóságok bevonták személyi okmányait: átjött a határon, és Lentiben újat igényelt helyettük. Nem tudom, mit…
Tavaly májusban próbált H. Gy. és társa a keszthelyi vasútállomáson – késsel – cigarettát rabolni. Még egy esztendő sem telt el az eset óta, és a Balaton-parti város járásbírósága elé állítják őket:…
Több mint 100 millió forint készpénzt találtak a rendőrök két férfinál, aki éveken keresztül illegális valutaváltóként tevékenykedett Nagykanizsa belvárosában. Fotó: police.hu A Zala Megyei Rendőr…
Oldalszámozás
- Előző oldal
- 716. oldal
- Következő oldal