Gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés vétsége miatt indult eljárás, miután sétáltatás közben rátámadt egy kutya egy idős nőre Kemendolláron. Az állattartók felelősséggel tartoznak…

Hamis főiskolai és szakközépiskolai bizonyítványokkal akart munkát szerezni a nagykanizsai kórházban egy hahóti nő: munkát nem, csak egy vádiratot kapott kézhez a kanizsai ügyészektől, nemsokára…

Az 53 éves férfi a tavalyi esztendő elején nézett meg egy riportfilmet, ami a vadkender ültetvényekről szólt. Ezután elhatározta, hogy ő is vadkendert fog ültetni. Nagy kár, hogy a „Bekasztlizva”…

A fogyasztók jogainak védelme érdekében az ügyészség tizenhat webáruház szerződési feltételeit vizsgálta és mindegyikben talált törvénysértő kikötést - közölte Szabó Ferenc Pest megyei főügyész…

A férfi megszerezte a fiatal lány telefonján tárolt fotókat, majd azzal zaklatta a kamaszt, amíg rá nem faragott: ugyanis a házkutatáskor egy újabb bűncselekménybe is belekeveredett. M. Sz.…

Az 53 éves, büntetett előéletű keszthelyi férfivel kötötték meg első egyezségüket – a bűnösség beismeréséről – a zalai ügyészek, még a tavalyi esztendő novemberében. „Természetesen” L. J. állandó…

Az elmúlt három évben több változás zajlott a kéményseprőiparban, mint az ezt megelőző ötvenben. Immár harmadik éve vannak életben a most hatályos szabályozók, a magányszemélyek számára a…

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.