Gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés vétsége miatt indult eljárás, miután sétáltatás közben rátámadt egy kutya egy idős nőre Kemendolláron. Az állattartók felelősséggel tartoznak…

A Sugár út és a Vörösmarty utca kereszteződésénél egy sötét színű Opelt vezető sofőr nem adta meg az elsőbbséget egy szabályosan közlekedő Fordnak, amelynek sofőrje, hogy megpróbálja elkerülni a…

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában egy súlyos és egy könnyű sérüléssel, valamint három anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén…

Szerintem Mészáros Lőrinc sem fog örülni annak, mikor meghallja, hogy valaki a nevével dobálózva, vicsorogva és toporzékolva fenyegetett meg egy zalai rendőrt, aki – az esküjéhez híven – csak a…

Adott esetben állandósult és súlyos jellemhiba miatt is el lehet tiltani valakit a vezetéstől - mondta Borbély Zoltán közlekedési szakjogász az M1 aktuális csatornán.     A…

A 45 éves felsőpáhoki férfi 2019. június 1-én 20 óra körül a Nemesbüki Művelődési Ház udvarán megtartott rendezvényen odament egy helyi nőhöz, és egy alkalommal minden előzmény nélkül ököllel arcon…

A helyi asszony 2019. április 17-én 18 óra körül egy keszthelyi szórakozóhelyen előzetes szóváltást követően bántalmazott egy vendéget. A szintén helybéli nőt hajánál fogva megragadta, és a helyiség…

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.