Hiába egyenlített kétszer is, 4-3-as vereséget szenvedett a Nagykanizsai Futsal Club az Airnergy FC-től hétfőn este a Kanizsa Arénában. Kovács György csapata nyolc forduló után a hetedik helyen áll…

Idei első 50 méteres medencés versenyüket teljesítették hétvégén a Délzalai Úszó SE sportolói. A fiatalok összesen nyolc aranyérmet szereztek a IV. Kaposvár Kupa 2. fordulóján.  A tavaly ősszel…

A női labdarúgó NB II-ben is megkezdődnek a tavaszi küzdelmek, melynek keretében a tabella nyolcadik helyén álló FC Nagykanizsa vasárnap a Pécsi VSK otthonába látogat. Előtte azonban még Érden…

Zárult a futsal NB II 2024/25-ös szezonjának alapszakasza, melynek keretében már biztos felsőházi tagként a Nagykanizsai Futsal Club a Tihanyi FC-vel mérkőzött. Innentől pedig már a rájátszásé a…

132 válogatottságot azért nem fúj csak úgy össze a szél. A futsalban márpedig ennyivel büszkélkedhet Gyurcsányi Zsolt, aki 2023 januárja óta a sportág nagykanizsai életének is fontos személyisége, s…

A Baja együttesét fogadta az NB II-es bajnokságban a Kanizsa Sörgyár SE asztalitenisz-csapata. A hétvégi találkozó végül hazai győzelmet hozott. A Baja egy nagyon fiatal, jó kis csapat, úgyhogy…

Az év sportolójának választotta a Nemzeti Versenysport Szövetség Nagy Zeuszt. A kanizsai kungfus számára kiemelkedő eredményeket hozott 2024, hiszen háromszoros magyar bajnok lett, valamint…

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.