Pihenve fejezte be a szezont a férfi asztaliteniszcsapat
Játék nélkül telt az utolsó forduló a Kanizsa Sörgyár SE férfi NB II-ben szereplő csapatának. A dél-zalaiak eredetileg a Polgárdi VSE-vel mérkőztek volna a zárókörben, ám az ellenfél nem utazott el Nagykanizsára.
A találkozót eredetileg május 3-án 11 órától bonyolították volna le a Piarista Iskola tornatermében, ám egy nappal korábban az ellenfél jelezte, hogy távol marad a küzdelmektől. A visszalépésre annak ellenére sem lehetett számítani, hogy a Polgárdi lényegében utolsó helyen végzett a nyolccsapatos bajnokságban, hiszen idáig valamennyi párharcára kiállt. A szövetség tájékoztatása szerint így a mérkőzéssorozatot hivatalosan 18:0-ra nyerte a Kanizsa Sörgyár SE.
Jakabfi Imre együttese, amelyben főként a februárig aktív bajnoki résztvevő Zborai Gyula, Bihercz Tamás, Berdár Norbert, Tijana Jokics és Orbán Flóra kaptak szerepet 12-2-es mérleggel zárta az idényt. A sörgyáriak oda-vissza verték a szezon során a Bonyhádot, a Mohácsot, a Honvéd Szondi György SE III-t a PEAC-ot, a Baját és a Polgárdit is. Egyedül a bajnokságot megnyerő Pentele AS bizonyult jobbnak a kanizsaiaknál, igaz a dunaújvárosiak kétszer is legyőzték a csapatot.
A kanizsai asztalitenisz-idényből egyetlen mérkőzés van hátra a nemzeti bajnokságokban, szombaton a női Extraligában a csapat a DEAC ellen áll asztalhoz idegenben.
KÁLOVICS Tibor