Elvesztette első 2026-os bajnokiját az FC Nagykanizsa az NB III-as bajnokság Dél-nyugati csoportjában. Gabala Krisztián együttese 2-1 arányban maradt alul a Kaposvári Rákóczival, amely sikerének…
A 2023-as női strandfoci szezon már az ötödik alkalom arra, hogy a kanizsai női labdarúgó együttes tagjai némi kikapcsolódás keretein belül akár már a nyári felkészülési időszakjukra is hangolódjanak…
A napközis programsorozat középpontjában az úszásoktatás áll ebben az éven is, emellett minden napot más és más érdekes programmal színesítenek. A múlt héten volt az idei első hét, amikor…
A hetvenkettedik alkalommal megrendezett ökölvívó Bornemissza Emlékversenyen a Kanizsa Box Klubot öt bokszoló képviselte Egerben. Két arany, három finálé, valamint négy érem lett a Kanizsa Box…
4 arany-, 2 ezüst- és 4 bronzéremmel zárta az idei versenyszezont a Magyar Látványtánc Sportszövetség által rendezett Európa-bajnokságon Balatonfüreden a Honvéd Kaszinó SZKES Tánccsoportja. A- és B-…
A szervezők szerint ez a magyarság játéka, hiszen az a változat, amelynek országos bajnoki elődöntőjét tartották, először Magyarországon került leírásra. Ezt a kártyajátékot a ’40-es évek közepén…
Szezonzáró összejövetelét tartotta a hétvégén a Kanizsa KK egyesülete a Kanizsa Arénában, s a rendezvényük keretében a legifjabb kosaras kenguru korosztálytól a felnőttekig értékelték a 2022-2023-as…
Oldalszámozás
- Előző oldal
- 228. oldal
- Következő oldal