Kanizsai hírek
Hosszú hetek óta tartó száraz időszak után ma megérkezett az eső Nagykanizsára és környékére, ami a természet és a mezőgazdaság számára is jelentős enyhülést hozott. A frontérzékenyeknek azonban több…
Ülésezett az idősügyi tanács. A megbeszélésen szó volt az Idősek hete programjairól, a klubok működéséről és szabályzatáról, valamint támogatásáról. A gyűlésen az is kiderült, hogy Nagykanizsa…
Jövő hétfőn indul az Idősek hete. Október elseje 1991-től az idősek világnapja. Ezt Nagykanizsán már hosszú évek óta egy egész hetes rendezvénnyel ünneplik. Az idei programsorozatban az ünnepi…
A Vasutas Horgászegyesület elnöke szerint a pecások pontycentrikus tónak tartják a Csónakázó-tavat, októberben azonban folytatódik a ragadozó halak telepítése is, akkor süllők érkeznek majd. Az…
Az egyesület 2013 óta évente kétszer szervez véradást, többször előfordult már, hogy negyvennél is több donor érkezett. Idén október 4-én várják a véradókat, akik 11 és 16 óra között érkezhetnek a…
Nagy érdeklődés övezte a Felsőtemplomban megtartott imaestet: a programban zenés dicsőítés és szentségimádás is szerepelt, az esti szentmisét pedig Vajda Károly veprődi plébános mutatta be. A lelki…
Karádi Ferenc 2018. szeptember hónapban alpolgármesteri fogadónapját és a 8. számú egyéni választókerület önkormányzati képviselőjeként fogadóóráját 2018. szeptember 26-án (szerda) 8,30-12,00 óráig…
Oldalszámozás
- Előző oldal
- 1513. oldal
- Következő oldal