Katalóniában is bizonyítottak a SZKES táncosai

facebook megosztás

Ezüstéremmel térhettek haza a Honvéd Kaszinó SZKES Tánccsoportjának tagjai a spanyolországi Lloret de Marban rendezett Barcelona Dance Experience nemzetközi versenyről. Szécsényiné Káplnás Edina tanítványai a „Harc a szabadságért” című koreográfiájukkal érdemelték ki a második helyezést. 

A tánccsoport egy tavaly decemberi, Dunakeszin rendezett versenyen vívta ki a kvalifikációt a világ egyik legnagyobb táncversenyére. A koreográfiát némileg át kellett alakítani, mivel a megszokottnál kevesebb táncos szerepelt benne. A tagok folyamatosan készültek a megmérettetésre, amelyet Barcelona egyik külvárosában bonyolítottak le. Szécsényiné Kápolnás Edina elégedetten értékelte tanítványai teljesítményét. 

SZKES Dance Tánccsoport

- Nagyon ügyesek voltak a lányok, ez a koreográfia tizenhét főre készült eredetileg, de hét fővel utaztunk el Barcelonába. Előtte sokat edzettünk, próbáltunk, kicsit átalakítottuk úgy a koreográfiát, hogy hét főre is tökéletes legyen – árulta el Szécsényiné Kápolnás Edina, a Honvéd Kaszinó SZKES Tánccsoportja vezetője. 

A „Harc a szabadságért” című koreográfiát két évvel ezelőtt tanulták be a táncosok. Szüreti Alíz szerint az előadásnak komoly mondanivalója van a nézők felé, így a tagok is örömmel adják elő a színpadon. 

- Igazából mindenki egy egyszerű fehér ruhát visel, kivéve egy fő. Ő az, aki egy kicsit ellenáll a csapat többi részének. Ez nem feltétlenül egy vidám témájú tánc, inkább sokkal érzelmesebb, én ezt magamhoz nagyon közelinek érzem. Nagyon szerettem ezt a koreográfiát – tudtuk meg Szüreti Alíztól, a Honvéd Kaszinó SZKES Tánccsoportjának táncosától. 

A produkció résztvevői több éve táncolnak közösen, ám Magyarországtól ekkora távolságra lévő nemzetközi versenyen most először vett részt a többség. Gyarmati-Litter Lili élményként élte meg a katalóniai mindennapokat.

- Nagyon jó volt, nagyon szeretem ezeket a lányokat. Egy összetartó közösségről beszélünk és tényleg jól éreztük magunkat együtt – mondta el Gyarmati-Litter Lili, a Honvéd Kaszinó SZKES Tánccsoportjának táncosa. 

Szécsényiné Kápolnás Edina hozzátette, idén is részt vesznek azon a versenyen, amelyen kivívták a barcelonai indulás jogát, de a táncosok a hazai megmérettetések mellett Európa-bajnokságon is szerepelni fognak a szezonban. A SZKES sikereivel bővebben is foglalkozunk mai Napi Kanizsa című műsorunkban. 

A SZKES Barcelonában szereplő táncosai: Gerencsér Sára, Gyarmati-Litter Lili, Gyimes Mira, Navinszky Mira, Szécsényi Szonja, Szüreti Aliz, Vastag Vanda.

K.T.

(Képek: Kanizsa Médiaház, Somfalvi Alíz)

 

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.