Hosszú hetek óta tartó száraz időszak után ma megérkezett az eső Nagykanizsára és környékére, ami a természet és a mezőgazdaság számára is jelentős enyhülést hozott. A frontérzékenyeknek azonban több…

Fotó: Gergely Szilárd Miklósfai fiatal is indult a szakmák Európa-bajnokságának számító EuroSkillsen, amelyet ezúttal Budapesten rendeztek szeptember 26-28. között. Balogh Krisztián frissen…

Ismert emberek sírjainál emlékeztek és a temető történetéről is hallhattak a résztvevők a Nagykanizsai Városvédő Egyesület által szervezett sétán. A hallgatóság megismerhette a Tripammer utcai…

Musits Róbert a megye gazdaságának, idegenforgalmának fejlesztéséért, a fenntartható fejlődés és a klímavédelem elősegítéséért kapott díjat a Zala Megyei Önkormányzat ünnepi díszközgyűlésén.…

Zenélnek a házak Nagykanizsán – vagy legalábbis nagyon sok olyan épület van a városban, amelynek zene- és kultúrtörténeti szempontból érdekes a múltja. Ennek most bárki utánajárhat egy androidos…

A továbbtanulás fontosságát is hangsúlyozták a Nagykanizsai Szakképzési Centrum Zsigmondy Vilmos Szakképző Iskolájának pályaorientációs napján. A rendezvény elsősorban a végzősöknek szólt, de a…

A képviselők egyebek mellett az orvosi ügyeleti díjakról, felsőoktatási ösztöndíjpályázatról, a család- és gyermekjóléti központ álláshelyeiről is tárgyalnak. Utóbbi kapcsán a humán bizottság tegnapi…

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.