Az útburkolat felújítását végzi a Via Kanizsa a Teleki utca 7. gyalogátkelőhelyénél. A kivitelezés alatt a területet lezárják, az előtte lévő 2-2 sáv közül csak 1-1 lesz járható. A buszmegálló,…

Indulhat a korzózás – átadták az Ady Endre utca felújított és sétálóutcává alakított szakaszát. A csaknem 291 millió forintos beruházás az elmúlt évek fejlesztéseihez és a belvárosi rehabilitációhoz…

Felavatták a közelmúltban mintegy 120 millió forintból felújított Kossuth téri-tagóvodát. A beruházás nemcsak az 1980-ban átadott épület megszépülését, hanem az intézmény költséghatékony működését is…

Fenyő Miklós, Lotfi Begi és az NB Zenekar is fellép a Város napján. A negyedszázados fesztivál idén is háromnapos lesz, az érdeklődőket vásári forgatag, mintegy tucatnyi borház és rengeteg fellépő…

Húsvéti készületet segítő programot tartottak a HSMK-ban is. A művelődési központba kézmüves-foglalkozásra várták a gyerekeket és kísérőiket. Telt ház volt a kézműves-foglalkozáson, sőt, a résztvevők…

Nagypénteken városi keresztútra várják a híveket 12 órától. A kezdő imát a Felsőtemplomnál mondják el a résztvevők, majd a Nagy-Magyarország emlékműhöz mennek. A további állomások között találjuk a…

A nagykanizsai Deák téren felállított aláírásgyűjtő standnál „Európában maradni” címmel tartott sajtótájékoztatót Mesterházy Attila. Az MSZP politikusa azt mondta: az Európai parlamenti választás…

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.