Oskola est a fényről Hintalan Lászlóval

facebook megosztás

Emberközeli, a mi hagyománytiszteletünknek megfelelő tudást és tapasztalatot halmozott fel Hintalan László, amiből mi nagyon szívesen merítünk, hallgatunk előadásokat. A mai alkalommal a fényről lesz szó, hiszen eljött az ideje annak, hogy kezdődik az elsötétedés, ez jelenti az elcsendesedést is, a befelé figyelést is, és a fénynek az újraszületését. Az ehhez köthető népi hagyományokat és szertartásokat fogjuk feleleveníteni úgy, hogy mellette a kis konyhánkban már készül a dödölle, a gyerekek pedig játszanak a saját kis termükben – mondta el Vörös András, a Thúry Vitézlő Oskola vezetője.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.