Mikor fordul egy nép kórjóslata aggasztóra?

„Mikor fordul egy nép kórjóslata aggasztóra? Amikor természetes szaporodása megáll, mondja a statisztikus. Amikor közügyei nem érdeklik többet, mondja az államférfi. Amikor szabadságáért gyáva fegyvert fogni, mondja a szabadsághős. Amikor múltját elveszíti, tesszük hozzá mi. Hát lehet a múltat is elveszíteni? Nem őrzi meg azt az írott emlékezet, a történelem? Valamit megőriz, csak mit? Adatokat nagyon sokféleképpen lehet csoportosítani. Följegyezhetnek rólam száz igazi tényt, s egy ellenségem mégis a leghazugabb élettörténetet készít belőle. Egy néppel is meg lehet ezt tenni. Mert egy néphez is sok múlt fabrikálható – de csak egy az, amelyik hozzá tartozik, amelyikből ösztönzést, tanulságot és lelket meríthet. Jaj neki, ha ebből kiforgatják.”

Tisztelt Polgármester Úr, Hölgyeim és Uraim, Kedves Emlékezők!

Németh László mondatai azt is jelentik: az ünnep a múltunk által ránk ruházott felelősség vállalása.Mert az emlékezés – kötelesség. Kötelesség a múlt iránt, de kötelesség a jövő iránt is.

Ilyen a történelem természete: örökséget hagy, felelősséget rak a késői nemzedékek vállára, hogy őrizzék a lángot, s adják tovább.

Ahogyan Tamási Áron írta 1956-ról: „A kehely, amelyben magyarok vércseppjei szentelik meg az éltető italt, a világot arra inti, hogy nagyobb gonddal és tisztább lélekkel őrködjék az emberi lét méltósága fölött.”

Ez a gondolat nagyon aktuális ma is.

De vajon értjük-e pontosan, tisztelt hölgyeim és uraim, mi történt 1956 forró őszén?!

Nos, 1956-ban robbanáshoz vezetett a terror és a folyamatos, bennünket érő megaláztatás, amelyet 1945 után egyre inkább megtapasztalt a társadalom. A magyaroknak elege lett például a kuláküldözésből, a padlásseprésből, az emberek elhurcolásából, a koholt vádak alapján hozott ítéletekből, kivégzésekből, a tömeges kitelepítésekből. Elege lett a hazugságokból és a diktatúrából.

Abból, hogy mások, máshonnan mondták meg, hogyan éljünk, mit tehetünk, és mit nem tehetünk saját országunkban.

1956-ban, kedves emlékezők, csoda történt. Egy nép azt mondta: elég volt!

A magyarság a szabadságharcosok nemzete, amely sokáig türelmes, és sokáig voltképes elviselni sok megaláztatást, de mindig volt, amikor betelt a pohár. És, hogy mi a szabadságharcosok nemzete vagyunk,arról nemcsak 1956 tanúskodik, hanem az egész történelmünk. Ugyanis Magyarország mindig is kiállt a szabadság ügye mellett, mert az élethez szabadságra van szükség.

Most, a 21. század elején is itt vannak azok az ideológiák és izmusok, amelyek megkérdőjelezik az általunk vallott értékrendet, a hitet, a családot, a nemzetet és a munkát – de Magyarország ma is napról napra azt bizonyítja, hogy félti, óvja értékeit, szabadságát, és most is kiáll érte.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Az 1956 utáni kommunista propaganda állításaival szemben hőseink célja Magyarország függetlenségének, szabadságának kivívása volt.És ma sem lehet ez másként, ugyanis függetlenségünket, szabadságunkat ismét veszély fenyegeti.

Veszély, ami ellen védekezünk – törvényekkel, emberekkel, kerítéssel. Kerítéssel, amelyek közül amai véd bennünket, a korábbi viszont – ami inkább szögesdrót vagy rabrács volt – bezárt minket egy sötét, félelemmel és fájdalommal teli világba. A vasfüggöny elválasztott Európától, de semmitől sem védett meg: sem a leszámolástól, sem a gyilkosságtól, sem a diktatúra önkényétől.  

A mai kerítés viszont nem szögesdrót és nem is rabrács.És bár ezt sokan nem értik, vagy nem akarják érteni, de igenis összeköt bennünket európaiakat, keresztényeket,hagyományaikhoz ragaszkodókat, a jövőnkről, közös jövőnkről felelősen gondolkodókat.

Ez nem magyar kerítés – ez Európa kerítése: az összetartozásé, a felelősségé és a valódi szolidaritásé.  

És nemcsak magunkért küzdünk megint, hanem egész Európáért. Azért a kultúráért, hitért, amely megtartó gyökereinket és egyben a jövőnket jelenti. Igen, ez egy új küzdelem.

Amit ma tapasztalunk migráció gyanánt, tisztelt hölgyeim és uraim, az egy újabb megszállás, ami ellen újra küzdeni kell.

Egy idegen eszme nevében jönnek újra az új honfoglalók, akik sem beilleszkedni nem akarnak, sem a szabályainkat elfogadni.Ők elfoglalni akarnak, megváltoztatni az itt kialakult, évszázados rendet és elvenni az értékeinket.

Ők nem ismerik a szeretet Istenét, a miénket.

Nekik az élet nem szent, a nő pedig nem a mi nézeteink szerinti ember.

És őket akarják ránk szabadítani azok, akik – az idegenekhez hasonlóan – szintén hódítani akarnak, akárcsak 1956 késő őszén a szovjet tankok. Csak most mások a módszerek, de a logika ugyanaz.

Ők azok, akik ugyan európainak és demokratának mondják magukat, de hazug jelentéseket írogatnak és fogadnak el, akik eljárásokat indítanak, akik büntetni akarják mindazokat, akik ragaszkodnak nehezen kivívott szabadságukhoz, függetlenségükhöz, önrendelkezésükhöz.

Ők az új szovjetek, tisztelt emlékezők, akik birodalmi logikával gondolkodnak, s most ugyan nem tankkal jönnek, de szándékaik ugyanazok, mint a vörös diktatúrának: leigázni, elfoglalni, uralkodni.

Hölgyeim és Uraim! Kedves Kanizsai Polgárok!

Ma megint küzdenünk kell kultúránkért, hagyományainkért, hitünkért, megszokott életünkért.

Küzdeni kell mindazért, amit az elmúlt években létrehoztunk, megteremtettünk: az eredményeinkért, a közös sikereinkért. És küzdeni kell gyermekeinkért, az ő jövőjükért is.

Mert ugye senki nem gondolja, hogy amikor esetleg majd mások döntenek helyettünk, akkor az a mi érdekeinket szolgálja?!Ha valamiről egyszer lemondunk, akkor azt soha, vagy csak nagyon-nagyon nehezen tudjuk visszaszerezni. A szabadságra ez hatványozottan igaz.

De nekik, Európa sötét erőinek pont a szabadságunk, a függetlenségünk kell, és mert nem vagyunk hajlandók lemondani róla, hát támadnak bennünket.Hazug vádakkal, aljas módszerekkel – akárcsak a régi szovjetek. A koncepciós eljárás nekik is rutin, belefér az eszköztárba; belefér, hiszen ezt tanulták tanítómestereiktől.

Nem árt, ha felfedezzük a párhuzamot. A 19. századi orosz anarchista mozgalmak hatással voltak a kommunizmusra, a kommunisták rémuralmára. A ’68-as baloldali, anarchista tüntetésekből pedig kinőtt az az eszmerendszer, ami leszámolna a nemzetállamokkal, amely elvenné a szabadságukat, a függetlenségüket, az önrendelkezésüket.A két módszer kísértetiesen hasonló: előbb megzavarni, felborítani a kialakult rendet, majd a káoszban elfoglalni, uralkodni, diktálni – tehát leigázni.

Most ne féljünk kimondani, a kommunisták és a ’68-as anarchisták örökösei az európai rendre, értékekre, a megszokott életre törnek.És azért kezdtek háborút ellenünk, mert mi ezt védjük, és nem adjuk.

Tisztelt Emlékezők!

Sargentinire és a többi, birodalmi álmokat kergetőre száz év múlva már senki sem fog emlékezni. De ha kitartunk, akkor mi, egészen pontosan a felnövekvő magyar generáció tagjai itt lesznek. Magyarként, szabadként, keresztényként.

Ez a küzdelem, akárcsak ’56-ban vagy ’48-ban, netán még korábban a magyar századok során, pontosan erről szól.

Kedves Kanizsai Polgárok!

Ha megértjük, mitől annyira különleges 1956 forradalma, a ma kérdéseire is egyértelmű választ kapunk.Azokban az októberi napokban a jelent hirtelen maga alá temette a jövő, a mánál fontosabb lett a holnap. 1956-ban kizökkentettük az idő járását, és bebizonyítottuk, nincs következmények nélküli világ.

Ma is ezt tesszük – a mai elnyomókkal, diktatúrát építőkkel, az új szovjetekkel szemben.

A diktatúrában a hatalom önmagukat mindenhatónak gondoló birtokosai az idő uraiként viselkednek. Ahogyan Orwell is megírta az 1984 című regényében: kézben tartják a jelent, igény szerint átírják a múltat, és úgy gondolják, hogy ezzel megszerzik a jövőt is.

1956 a jövő visszaszerzéséről szólt. És sikerült.

De ki kell mondanunk azt is bátran, hogy 2018, de még inkább majd 2019 tavasza, majd ősze újra erről a sorskérdésről, a jövő visszaszerzéséről szól. És ez is sikerülni fog!

Isten áldjon minden szabadságharcost, hazájáért tenni kész magyart – a múltban, a jelenben és a jövőben!

Nekünk egy dolgunk van, tisztelt emlékezők, ugyanaz, mint II. Rákóczi Ferencnek: 

Cum Deo pro Patria et Libertate!

(Cseresnyés Péter miniszterhelyettes, országgyűlési képviselő ünnepi beszéde október 23-án, Nagykanizsán)