Kondákor a vb-re hangol

facebook megosztás

Eldőlt, hogy Kondákor Emília Cecília, a Kanizsa Box Klub ökölvívója indulhat 54 kg-ban az ifjúsági női világbajnokságon, melyet augusztus 21-től rendeznek Budapesten.



Kondákor Emília (jobbról) Dublinban is megmutathatta ökölvívó-tudását

Emília már július közepén elkezdte a felkészülést a női válogatott kerettel és ebben olaszországi, valamint írországi szakaszok is voltak, melyek során több másik nemzeti válogatott hölgyeivel közösen készülhettek a továbbiakra, így az ifjúsági vb-re, tudtuk meg Tóth Lászlótól, a KBK edzőjétől.

- Esélylatolgatásokba nem szeretnék belemenni, hiszen egyelőre még nem tudni még, hány induló lesz és így mire is számíthat sportolónk – folytatta Tóth. - Az biztos, hogy Emília mindent meg fog tenni azért, hogy a lehető legtöbbször győztesen hagyhassa el a szorítót, egyben örülünk annak is, hogy mindezt hazai környezetben tehetné meg. Biztos vagyok abban, hogy fővárosunk kiváló és nagyszabású világeseménynek adhat otthont.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.