Horvát delegáció Nagykanizsán
Horvát delegáció érkezett Nagykanizsára. A benkovaci vendégek több napot töltenek a városban, csütörtökön Dénes Sándor polgármesterrel találkoztak. A megbeszélésen arra voltak kíváncsiak, Nagykanizsának milyen tapasztalatai vannak az uniós pályázatok terén.
A benkovaci delegációt a turizmus, a közművelődés és a vállalkozói szféra területéről érkezett szakemberek alkották, többségük először járt Nagykanizsán.
– Közülünk egy hölgy húsz éve már járt errefelé, és azt mondta, amit most látott, az már egy teljesen más történet. Úgy látjuk, sok minden realizálódott az uniós források révén is – mondta a találkozón Tomislav Bulić, Benkovac polgármestere.
A Zadartól 30 kilométerre fekvő Benkovac 24 millió euróból valósíthat meg más horvát városokkal együtt gazdasági, szociális és infrastrukturális fejlesztéseket a közeljövőben. A város jelenleg 11 projektet vezet.
– Azok a fejlesztések, amelyeket az élet sok-sok területéről felsoroltak, azt bizonyítják, hogy Benkovac városa és az a 41 település, amely hozzá tartozik, fejlődik, s szép jövője van – vélekedett Dénes Sándor polgármester.
A vendégek elsősorban arról érdeklődtek, Nagykanizsának milyen tapasztalatai vannak az uniós pályázatok finanszírozásával kapcsolatban. Dénes Sándor erről, és a tervezett beruházásokról is tájékoztatta a horvátországi vendégeket.