Jó ügyért adták vérüket az igazságügy dolgozói
A Zalaegerszegi Törvényszék a társadalmi felelősségvállalás programja jegyében immár harmadik alkalommal szervezett véradást. A jótékony célú, életmentő segítségnyújtásról dr. Vándor Virág, a törvényszék sajtószóvivője tájékoztatta röviden hírportálunk olvasóit.
A Magyar Vöröskereszttel – immár harmadjára– közösen szervezett program egyrészt egy szűrővizsgálat a donorok részére, azaz segít a véradónak az egészség megőrzésében, másrészt pedig a gyógyításhoz nélkülözhetetlen, semmi mással nem pótolható vért is biztosítja a rászorulóknak. A levett, 450 ml vérből 3 féle vérkészítmény, vörösvérsejt-koncentrátum, plazmakészítmény és vérlemez-koncentrátum állítható elő, így az három beteg életén is segíthet – sorolta szinte egy szuszra dr. Vándor Virág.
A törvényszéki, járásbírósági, illetve munkaügyi bírósági dolgozók közül a 2018. június 13-i véradásra 25 kolléga jelentkezett, közülük végül 17-en adhattak vért: ezzel a kollégák több, mint 50 beteg emberen segítettek.
Papp Attila