Több pedagógusgenerációt ünnepeltek

facebook megosztás

Három pedagógusgenerációt köszöntöttek csütörtökön délután a Medgyaszay Házban tartott ünnepségen. Az esemény résztvevői közösen ünnepelték a nyugállományba vonuló és díszdiplomás óvodapedagógusokat és tanárokat. 

Nagykanizsán már hagyománya van, hogy a helyi tankerületi központ és szakképzési centrum, valamint az önkormányzat köszönti a pedagógusgenerációkat a pedagógusok világnapján. Horváth Jácint polgármester úgy fogalmazott, ezen az eseményen összefonódik a múlt, a jelen és a jövő, ráadásul még mindig sokan választják hivatásként a fiatalabb korosztályok oktatását. 

- Azt hiszem, hogy a fiatalok számára is nagyon nagy élmény egy ilyen eseményen esküt tenni és átvenni az esküokmányt olyan pedagógusokkal, akik már ledolgozták az életüket és példát mutatnak számukra - fogalmazott Horváth Jácint. 

dijazottak

Lovkó Csaba köszöntőjében szintén a tanári pálya nélkülözhetetlenségét hangsúlyozta. A nyugalmazott tanárokat és óvónőket egyesével szólították a színpadra, ahol oklevelet vehettek át oktató-nevelő munkájuk elismeréseként. Azokat, akik már nyugállományba vonultak, ám évtizedekkel ezelőtt kezdték a munkát, díszdiplomával ismerték el. Németh Ferencné 41 évet dolgozott óvodapedagógusként, ennek az időnek a legnagyobb részét a Corvin Óvodában töltötte. Stábunknak a pedagógusi pálya legfontosabb eleméről beszélt. 

- Sok szeretetet kell adni és örömet tanúsítani és akkor a szülő is megbecsül, azáltal, hogy a gyermekét szeretem - árulta el Németh Ferencné díszdiplomás óvodapedagógus.

A pályakezdő tanárok, tanítók, óvónők szintén részt vettek az eseményen, amelyen hivatalosan is a város pedagógusává avatták őket. A stábunknak nyilatkozó fiatal tanár is az előző generáció hatására választotta ezt a pályát.

- Korábban mezős diák voltam és már közben eldöntöttem, hogy tanár szeretnék lenni, testnevelés-történelem tanár. Ezekből voltam a legjobb. Egész életemben, általános iskolában és gimnáziumban voltak nagyon jó tanáraim, főleg testnevelésből és történelemből. És ez hatott rám - tudtuk meg Pataki Botondtól, a Dr. Mező Ferenc Gimnázium pedagógusától. 

Az ünnepi eseményen számos produkcióval is köszöntötték a múlt és a jövő pedagógusait. 

K.T.

(Fotók: Kanizsa Médiaház)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.