Zajlanak a munkálatok a Bazár udvar peremén

facebook megosztás

Megújul a Bazár-udvar Zrínyi utcai homlokzata. A munkálatok októberben kezdődtek, a felújítás során az épület műemlék jellegét is figyelembe kell venni. A beruházás várhatóan november 15-én fejeződik be.

A felújítást több hatósági egyeztetés előzte meg, az örökségvédelmi szempontok miatt ezért a munkálatok a tervezettnél később kezdődhettek el. A homlokzat megújul, a lábazat pedig gránitburkolatot kap. A munkavégzés idejére a Zrínyi utcában néhány parkolóhelyet lezártak, ez azonban a közlekedést nem akadályozza számottevően.

Bazár-udvar

- A Bazár udvar, Zrínyi utcai homlokzatánál vagyunk, ahol a párkány alatti rész lesz kompletten felújítva. Ha itt az elmúlt években végig sétált valaki, akkor látta, hogy ez az önkormányzatnak az egyik legrosszabb állapotban lévő felületi része. Mindenképpen ezt szerettük volna ebben az évben elvégezni - tudtuk meg Kámán Lászlótól, a Nagykanizsa Vagyongazdálkodási és Szolgáltató Zrt. vezérigazgatójától. 

A Nagykanizsai Vagyongazdálkodási és Szolgáltató Zrt. több milliárd forint értékű ingatlanállományt kezel, éves felújítási kerete mintegy 50–60 millió forint. A Bazár-udvarnál már megkezdődött a függőfolyosók felújítása is, amelyet a következő időszakban folytatnak. Emellett más helyreállítási tervek is megvalósulnak a jövőben.

- Ez a beruházás 14 millió Forintba kerül, a tervezéssel együtt, ez egy bruttó összeg. Annyit kell róla tudni, hogy ez a párkány alatti rész, ez teljesen megújul. Az Örökségvédelmi Hivatal előírásainak megfelelően speciális anyagok, speciális festékekkel lesz elvégezve - árulta el Kámán László. 

A Bazár-udvar Zrínyi utcai homlokzatának felújítása a tervek szerint november 15-én fejeződik be. A munkálatok idején a környéken ideiglenes forgalmi változásokra nem kell számítani az egyirányú utcában.

B.V.

(Fotók: Kanizsa Médiaház)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.