A szabadságért adták életüket – emlékezés az aradi vértanúkra
Az aradi vértanúkra emlékezett kedden Nagykanizsa. Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc hősei előtt közösen hajtottak fejet a résztvevők az Aradi udvarban. A rendezvényen a tizenhárom honvédtiszt és Batthyány Lajos miniszterelnök áldozata előtt tisztelegtek.
A megemlékezésen Benke Dániel, a Halis István Városi Könyvtár igazgatója idézte fel az aradi vértanúk történetét. Beszédében arra emlékeztetett: a tizenhárom honvédtisztet felségárulással vádolták, valójában azonban a hazájukért és a szabadság ügyéért vállalták a harcot. Mint fogalmazott, tizenhárom név, tizenhárom történet és tizenhárom tragédia – olyan embereké, akik a saját életüket adták az ügyért, amelyben hittek.
- Senki sem születik bátornak vagy hősnek, csak azzá válhatunk, ha járjuk a saját utunkat. Nagykanizsa lakossága is tudott bátor lenni, amikor 1848. október 3-án Jellasics bán seregeit megfutamították és kiverték a városból. Ezek a férfiak tudták és mindent kockára is tettek ezért. De nem feledhetjük, hogy hősiességük és áldozatuk kevés vigasz azok számára, akiket hátra hagytak. Szeretők, feleségek, gyermekek, barátok. Nem csak férfiakat vesztettünk a bitófákon, hanem családokat is, akik több generáción át vitték magukkal a megaláztatást és a fájdalmat - mondta el Benke Dániel.
1849. október 6-án Aradon kivégezték a tizenhárom honvédtisztet, ugyanazon a napon pedig Pesten Batthyány Lajos miniszterelnököt is halálra ítélték. A vértanúk emléke azonban nem merült feledésbe. Az ünnepségen elhangzott: kötelességünk megőrizni azoknak a nevét, akik életükkel fizettek a magyar szabadságért. A megemlékezés koszorúzással zárult.
B.V.
(Fotók: Kanizsa Médiaház)