Új formáció debütált

facebook megosztás

Vonóskoncert is színesítette a Zenél a város sorozatot. A közönség egy új formáció kanizsai bemutatkozásának lehetett tanúja a zeneiskola nagytermében megrendezett koncerten.

A Krátky István Zenei és Kulturális Egyesület különleges élményre invitálta a zeneszerető közönséget. A kanizsai  intézményben Dvořák-estet rendeztek, amelyen a cseh zeneszerző művei kerültek a középpontba.

Vonóskoncer

- Klasszikus felállás és azt gondolom azért is különleges, mert Nagykanizsán ritkán lehet hallani vonósnégyes muzsikát. Sok évvel ezelőtt talán 15 éve volt a Bartók Vonósnégyes, mi is itt játszottunk a református templomban a kanizsai kollégáimmal és most nagyon örülünk, hogy ez a formáció összejött - mondta el Balogh Tünde, a Krátky István Zenei és Kulturális Egyesület alelnöke.

Kanizsai, keszthelyi és hévízi zenetanárokból állt össze az együttes, Bognár Ferenc kezdeményezésére. A vonósnégyes tagjai – Pekár Zsuzsanna, Gauzer Barbara, Jakobovics Árpád és Kovácsné Arany Franciska – mellett Bognár Ferenc is színpadra lépett.

- Ez tulajdonképpen kicsit az én kezdeményezésem volt, és hát, ha már kezdeményeztem, akkor játszom is velük valamit, így jött be az A-dúr zongorás ötös, ami egyik legszebb műve Dvořáknak - árulta el Bognár Ferenc zongoraművész. 

Nemrég alakult a formáció, így a kanizsai közönség első alkalommal a Zenél a város sorozat részeként hallhatta az együttest. A zenészek két művet is előadtak az Amerikában élt zeneszerzőtől.

- Mint zenészre ráragadtak az ottani népek zenéinek témái, feketék, cowboyok és még a saját népzenéje, amelyeket összerakott egy darabba - tudtuk meg Jakobovics Árpád hegedűművész-tanártól. 

A nagy sikerű Dvořák-esten a fellépő zenészek és a közönség egyaránt maradandó élménnyel gazdagodhatott.

K.V.A.

(Fotók: Kanizsa Médiaház)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.